A CSILLAG JEGYÉBEN |
Nikos-Boti Attila |
2022.08.22. 22:05 |
Valóban ő volt az, aki belépett. — Légy üdvözölve!... Ave Myrthis! A héber bankárból római lovaggá lett Cajus Sulpicius Aransio gyönyörködve leste a hatást dús aztala körül heverő vendégeinek arcán. Ott voltak a Judeában időző rómaiak, görögök legelőkelőbbjei. Titus Fabinianus Drusus, a helytartó és kísérete, néhány ifjú patricius, egy durva képű centurio, Lucius az ezüsthajú bölcs és mind a többiek...
|
KLONÁRION ÉS A REMETÉK |
Nikos-Boti Attila |
2022.08.22. 11:00 |
Klonárion szép volt és mindenki szerette őt az aranyhegyek városában, Philippoiben. Az utcájabeli lányok nem irígyelték szépségét, mert ha jól ment sora, ők sem szenvedtek hiányt, a férfiak pedig megbocsájtották bőkezű mosolyát, mert igazságosan és következetesen volt hűtlen mindenkihez. Nem válogatott. Ha ma az előkelő, ifjú Dorionnal nevetgélt a strymoni kapu árnyékában, holnap bizonnyal a földönfutó Pamphilos társaságában tért meg oszlopos házába...
|
A RABSZOLGA ISTENE |
Nikos-Boti Attila |
2007.09.07. 22:03 |
Myrtion lustán lépkedett hazafelé és Gorgiásra, az etioniai hajósra gondolt... Gorgiás szép és bőkezű volt s már tízszer is elfogyott azóta a hold az actei halom felett, mióta utólszor megcsókolta őt. Elment könnyű hajóján az azúrszínű, messze szigetek felé és azt ígérte, hogyha visszatér, hoz majd neki onyx nyakláncot és tajtékfehér amalgosi fátyolt.
|
SZERELEM |
Nikos-Boti Attila |
2007.09.07. 21:58 |
Syrakusa legszebb leánya volt. A lejtős sikátorokban égő szemmel nyitott előtte utat a tömeg. A tengerparton öszefutott hordágya mögött a kikötő népe. És amerre elhaladt, mint az elfojtott vágy kiáltása hangzott utána a neve: — Chrysarion... Chrysarion!
|
AZ ARCFESTÉK |
Nikos-Boti Attila |
2007.09.07. 21:55 |
Egy nyári alkonyaton Klonárion ott állt az athénei hetaira-negyed egyik félreeső utcájában és festette magát. Rózsakoszorús feje előrehajlott s mialatt tetszelegve nézegette magát a fényesre csiszolt réztükörben, ujjacskái avatottan kenték el arcán a pirosító riziont.
|
PHILODEMOS MESÉJE |
Nikos-Boti Attila |
2007.09.07. 21:53 |
Áthaladtak a külső kapu virágfüzéres íve alatt s Korinthos, a márványváros elmaradt mögöttük. Mintha a tengerben merült volna alá, eltűnt a fák között. És a két leány az alkonyat homályában elindult az Isthmos folyó mentén. Sötét hajukban, mint az éjtszakába vesző bíborfelleg hervadt a rózsakoszorú, aranyhímes fehér chlamisszuk dallamosan lengte körül ifjú testüket.
|
AZ ELHAGYOTT OLTÁR |
Nikos-Boti Attila |
2007.09.07. 21:51 |
Glaukos felvetette a fejét... Mióta az a sötétszemű idegen asszony a városba jött, csak álmai voltak neki, de aludni többé nem tudott. — Damylla, Damylla, — sóhajtotta s mintha távoli kedvesét hívná a szívére, kitárta két karját. És ebben a pillanatban úgy érezte, hogy fiatal vérének minden cseppjében két epedő kis kar tárul ki s egész lénye egy vágyó, hasztalan öleléssé lesz... Várakozóan tekintett körül, de a nyitott ajtón át csak a nyári éjtszaka varázslata közeledett felé. Felugrott a nyugágyról s elejbe ment a varázslatnak...
|
EGY KORINTHOSI SZERELEM |
Nikos-Boti Attila |
2007.09.07. 21:48 |
Mesélj, Akis, mesélj! Az aethiopiai rableány szövőszéke fölé hajolt és türelmesen beszélt tovább, bár tudta jól, hogy ifjú úrnője nem figyel reá. Parthenis tétlenül ült hajlított lábú, alacsony zsámolyán. Az idegenszerű, éneklő hangban ő csak az életet akarta hallani; valami értéktelen kis zajt, ami ellentmond a csendnek. Arca mozdulatlan volt, de a tekintete szakadatlanul kerengett a szűk szobában. Nyugtalan pillantása, mint egy boldogtalan lepke, vergődve ütődött a mennyezet gerendáiba, reménytelenül hanyatlott a hideg kövezetre, melynek csillagos mintáját olyan jól ismerte, akár a megúnt festményeket a sáfrányszínű falon.
|
A KENTAUR |
Nikos-Boti Attila |
2007.09.07. 21:45 |
Alkonyodott a kontiumi út olajfái alatt egy ifjú haladt a fehér Syrakusa felé. Kezében vitte lantját, amelynek híre bejárta Hellas száz városát. Sötét fürtjeit aranyszalag szorította le halántékára. Révetegen pillantott az óriási nyüzsgő városra, mely oszlopos csarnokaival, mint egy márványzuhatag húzódott az Eurialos halmán, szinte beleömölve a tengerbe... Lent a kikötőben ezer hajó horgonyzott s lába előtt oly ragyogó színeket játszott a víz, mintha a távolban füstölgő Aetna megolvasztotta volna méhében a drágaköveket, hogy napszálltára rubin, smaragd és ametiszt folyókkal táplálja a hullámokat...
|
MEGCSALÓDOTT ISTENEK |
Nikos-Boti Attila |
2007.09.07. 21:42 |
Ott fenn, ahol a Tisza (Görög patak)még ifjan, szilaj hahotával rohan szűk völgyében, nagy mohos szirtek között, a sötét fenyvesek alatt, — ott fenn a hegyek méhében bűvösen szépek a holdas éjtszakák...
|
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Tovább…