A szó maga egyébként „levegőben lebegőt” jelent. A sziklák elnevezése nem véletlen, valóban az égbolt közelében keresendők a csúcsok. A keresztény vallás meghatározó eleme Isten dicsőítése. Az eszme gyakorlása sok hívőt vezetett a mindennapok világától félreeső helyekre. A Pindosz-hegység nehezen megközelíthető barlangjai, repedései és égbe meredő sziklaormai tökéletes helynek bizonyultak a magányos elvonulásra vágyó aszkéták számára. 

Az „égig érő” tornyokként rendületlenül álló sziklák valaha a tenger fenekén helyezkedtek el. 10 millió éve függőleges irányú mozgások az egész környéket kiemelték a tengerből. Ugyanezen erők hatására a szomszédos hegyek közelebb csúsztak, így az üledékre hatalmas nyomás nehezedett, hálószerű törések és repedések alakultak ki, amit az időjárás, erózió tovább mélyített, kialakítva az ég felé nyúló tornyokat. A hordalékot a hegyekből sebes folyású és széles folyók sodorták le. A víz elvándorlása után a szél elhordta a homokot, és a folyófenék sziklái hegyként magasodtak az egyre gyorsabban süllyedő síkság fölé, kialakítva a magányos sziklahegyeket, melyek között természetes átjárót nem találni, a csúcsokat egyenként lehet meghódítani.

A 11. században remeték éltek a barlangokban. A barlangok mellett vájták ki az imafülkéket, ahol vallási gyakorlataikat végezték. Az ortodox vallás azonban előírta híveinek a közös imát, templomi istentiszteletet és áldozást is. Így jött létre az első templom, a Remetelak. Majd a 14. században megjelentek a magányra és háborítatlanságra vágyó szerzetesek is, akik a törökök terjeszkedése és üldözése elől menekültek a nehezen megközelíthető sziklás vidékre. Ám Görögországnak ez a fele már akkor valóságos átjáró ház volt: északról a szerbek, bolgárok jöttek, délről albánok. A menekültekkel érkezett a XV. században a későbbi nagy kolostoralapító Athanásziosz, és lelki atyjával kettesben fölmásztak az egyik magas oromra. A legenda szerint tíz évig teljes elszigeteltségen éltek ott, majd belekezdtek egy kolostorváros építésébe. Úgy vélték, hogy Isten ajándéka ez a különleges hely, ahol háborítatlanul élhetnek, és hogy Isten jóságát és nagylelkűségét megköszönjék, kötelességük még közelebb kerülniük hozzá. Ezért elhatározták, hogy minden csúcsra építenek egy kolostort. A függőleges sziklafalakat egymáshoz kötözött, felhúzható létrák segítségével lehetett megmászni. Ide kellett egy kolostornyi követ előbb szamárháton, utána pedig kosárban felhúzni. Ma a kolostorokat a sziklákba vájt lépcsőkön lehet megközelíteni, amiket az 1920-as években alakítottak ki. A kosarakat manapság is használják: élelmet, vagy idősebb szerzeteseket, egyházi látogatókat húznak fel. 

A Meteorákon huszonnégy bizánci kolostor található, ma már csak ötöt használnak valójában a szerzetesek. A kolostorok anyaga kő, vörös cseréptetővel, fakarzatokkal. A szerzetesek számára szűk cellákat, templomot és a közös étkezések céljára refektóriumot rendeztek be. A sziklákba ciszternákat vájtak, hogy felfogják az esővizet. A kolostorok többségében csak néhány szerzetes él, de van egy olyan is, amelyben apácák laknak. Az I. világháborút követően az államtól és egyháztól elfeledve omladoztak az égi várak, mígnem az európai nemzetek siettek a görög kormány segítségére: 1960-as évektől új utakat építettek Kalambakától a kolostorokig. Ma már hosszú, sziklába vájt lépcsősorokon és mély szakadékokat áthidaló hidakon bárki elérheti az épületeket, de a régi ösvényeken is lehet gyalog közlekedni. 

A legismertebb, leglátogatottabb és legszebb, a Metamorphoseos-kolostor, avagy a Nagy Meteora. Az Athosz-hegységből származó Szent Athanaiosz barát alapította 1350 körül, a legmagasabb sziklán (613m). A legenda szerint a mai kolostor helyére angyal, illetve sas emelte fel magával. Tanítványa, Joaszaph, a szerb király fia, tovább bővítette a kolostort. Ez lett a leggazdagabb és legerősebb kolostor, mivel Urosz Simeon, szerb uralkodó vagyonát a kolostornak adományozta és önmaga is szerzetes lett. Belső díszítése igen gazdag, számos aranyozott fából készül ikonosztáz található itt, illetve egy intarziatechnikával kidolgozott pátriárkatrón. Falát 16. századból származó freskók díszítik. Itt találjuk a kolostorok féltve őrzött 600 kötetes, kézzel írott kódexeit rejtő könyvtárát is, melynek eszmei értéke felbecsülhetetlen. A főtemplomhoz további három épület, és kápolnák csatlakoznak: az Agios Athanassios kápolna, az Agios Konstantinos és Agia Heleni, illetve a Szent János kápolna. 1923-ig csak létrákon lehetett megközelíteni, most lépcsők vezetnek fel az épülethez. 

A másik legismertebb a Varlaam-kolostor. Varlaam szerzetes élt itt, és 1350-ben ő építette az első kápolnát a sziklán. Kincsei a sekrestyében találhatók: szentek relikviái, liturgiaöltözetek, keresztek, a kolostor alapítójának vasöve, aranyozott oltárterítők, pergamenre írott kéziratok és könyvek százai. A belső templom festményei megjelenítik a középkor mindennapjait, sőt, arra is lehetőséget kínálnak, hogy megértsük: az agresszió, az erőszak örök, csak megjelenési formái különbözőek. A műfajban érdekeltek az eljövendő ítélet napját ábrázoló falrészen részletes tájékoztatást kapnak a nyúzás, kerékbetörés, élve főzés különböző fázisairól. Ha elszédültünk a válogatott kínzások láttán, pihenjünk le egy kicsit odakint. Föntről nézve oly kicsinek látszanak az evilági problémák. Csak óvatosan merengjünk, mert a teraszokat ugyan védik a korlátok, de a szikla pereme mögött több száz méteres, függőleges falú mélység húzódik.

Kihagyhatatlan