Az bizonyos, hogy Trója városa hosszú időn át, főként a Kr. e. XIV–XIII. században gazdag és erős település volt. Fontos kereskedelmi csomópontban helyezkedett el, és kikötője biztonságos horgonyzóhely volt a hajók számára, melyek olykor hetekig is itt kényszerültek a kedvező szelekre várni. Gazdagsága és elhelyezkedése ismert volt, és ezért nyilvánvalóan célpontjává vált a rablóhadjáratoknak. Trója több mint negyven feltárt rétegéből bizonyos, hogy több is ellenséges támadás következtében pusztult el. Az egymást követő rétegek jól megerősített települések képét mutatják, amiből nemcsak a város fontosságára következtethetünk, hanem arra is, hogy lakói folyamatos fenyegetettséget érezhettek a hely kritikus földrajzi fekvése miatt.

A Trója VIh és a VIIa rétegeket szokták általában a homéroszi Trójával azonosítani. Az előbbi a XIII. század első felében pusztult el (egyes tudósok szerint nem is háború, hanem földrengés vagy tűzvész következtében), a másik pedig a XIII. század második felében vagy a XII. század elején. Emily Vermeule a VIIa réteg településének pusztulását inkább a XV. századra datálja, más kutatÓk pedig az 1100 körüli időkre helyezik. Bármelyik dátumot is fogadjuk el, egyik sem utal arra, kik rombolták le a várost. A tárgyi leletek egyértelműen bizonyítják, hogy Trója kereskedelmi kapcsolatban állt a mükénéi világgal, annak viszont semmi nyoma nincs, hogy a köztük levő politikai viszony milyen természetű volt. Az Iliászban a görög hadakat Mükéné uralkodója vezeti. III. Amenophis templomában egy szobortalapzat felirata megemlít egy Danaya nevű országot és annak városait, Mükénét, Thébait, Messzénét, Naupliát, Küthérát, Éliszt és talán Amüklait. Ha bizonyosak lehetnénk afelől, hogy a lista a “főváros” nevével kezdődik, akkor ez igazolhatná, hogy létezett egy királyság a XV–XIV. században, Danaya, melynek központja Mükéné volt és a görög szárazföld nagy területeit tartotta ellenőrzése alatt.

Homérosz a görögöket hol achaioi, hol danaoi néven említi. Az egyiptomi szövegemlékek megerősítik, hogy a danaoi név már a bronzkorban is használatos volt. A XII. század elejéről való Medinet Habu-féle iratokban szó esik egy tenger közepén fekvő szigetekről való danuna nevű népről és ugyanitt szerepel egy ekwesh nevű nép, melyet egyes kutatók a hettita szövegekből már ismert ahhiyawa néppel azonosítanak, akik talán a Homérosznál olvasható Achaioinak felelnek meg. Az Ahhiyawa királyság földrajzi elhelyezkedése bizonytalan. Egyes nézetek szerint Kis-Ázsiában kellett lennie és Rhodosz lehetett a központja, s ennélfogva meg kell különböztetni a Peloponnészoszon fekvő Danaya-tól. Mások ellenben úgy vélik, hogy Anatólia nyugati részén elterülve magában foglalta Milawanda-Milétoszt is, amelyről a legújabb kutatások megerősítik, hogy a bronz korban mükénéi település volt és így az ahhiyawa és danaya nevek ugyanazt a népet jelölnék. A hettita szövegemlékek más neveket is említenek: Wilusa/Wilusiya talán Ilion és Taruisa Trója lehet. Ismeretes, hogy a XIII. század elején Wilusa egyik uralkodója, Alaxandus vazallusa volt Muwatallis hettita királynak. Nem indokolatlan ez esetben Párisz-Alexandroszra gondolni, aki a mítosz szerint a trójai háború okozójává vált. Alaxandus talán az ő őse volt? Kérdéses azonban, hogy Wilusa kiterjedt-e egészen Trójáig. A hettita szövegek nem említenek semmiféle kapcsolatot Wilusa és Ahhiyawa között, egyetlen levelet kivéve, melyből H. Gütterbock értelmezése szerint az derül ki, hogy valamelyik ahhiyawa király és az egyik hettita uralkodó (talán III. Hattusilis) között nézeteltérés támadt Wilusa miatt, de végül békét kötöttek. Gütterbock szerint a szövegemlék inkább diplomáciai konfliktusra utalhat, mint tényleges háborúra, bár ennek lehetőségét sem lehet kizárni. Ha Ahhiyawa népe azonos az akhájokkal, akkor ez a levél bizonyítaná a görögök jelenlétét a bronzkori Kis-Ázsia nyugati partvidékén, valamint összeütközéseiket a hettitákkal, és azt, hogy az egyik incidens oka Wilusa volt. Bizonytalan azonban, hogy Wilusa Tróját jelöli-e és az is, hogy a hettita szövegemlékek egy trójai háborúról vagy a trójai háborúról beszélnek-e. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a trójai szövetségesek között Homérosz egyszer sem említi a hettitákat, vagy azt, hogy görögök élnének Kis-Ázsia partvidékén. Az Iliászban Agamemnon nem azért a seregek vezére, mert ő uralkodik a görög szárazföld vagy szigetek felett, hanem mivel ő viszi a legtöbb hajót és embert a háborúba.

A trójai háború késő bronzkorba való datálásának három oka is van: egyrészt az, hogy a város lerombolása és az előbb említett két rétege összekapcsolható legyen, másrészt Homérosz a mükénéieket tartja a hódítóknak, valamint az ókori szerzők kronológiai számításai is szerepet kapnak. Ez utóbbiak azonban puszta feltevések, melyek többnyire görög vagy közel-keleti királylistákon alapulnak. Hihető-e, hogy Homérosz ilyen sok és pontos ismerettel rendelkezett egy a bronz korban valóban lezajlott háborúról, amikor az ő idejéig a szájhagyomány útján terjedő eposzokat – melyek eredete a mükénéi korig is visszanyúlhat – írásban nem rögzítették?

A dalnokok által előadott hősi énekek mindig a hallgatóság igényeihez igazodnak, így az adott társadalom körülményeit tükrözik, melynek előadó és befogadó közönség egyaránt részesei. Az eposz sajátsága, hogy a történet egyes komponenesei variálhatók, a költő kihagyhat bizonyos részeket, de akár hozzá is tehet. Minden költő és minden nemzedék tulajdonképpen új tartalommal megtöltött eposzokat hoz létre, mely felhasznál régi elemeket, de folyamatosan változtatja a múlt képét, míg végül a hajdani események és az előadó korának körülményei teljesen egybeolvadnak.

Az Iliászban egyes szereplők és harci jelenetek leírása helyi történetből ered, mely elterjedt az egész hellén világban és eredetileg nem állt összefüggésben Trójával. A lükiai Szárpédón és a rhodoszi Tlepolemosz párviadala olyan helyi háborúra utal, melynek során a rhodosziak megkísérelték elfoglalni Lükiát. Hektór főként a görög föld középső részéről és Thesszáliából való ellenfelekkel harcol. Ismeretes, hogy Hektor sírja Thébaiban volt. Lehetséges tehát, hogy a hős küzdelmei eredetileg a közép-görög hagyományban formálódtak meg és itt élt jóval előbb, mint ahogy a trójaiak vezérévé tette a hagyomány. A mükénéi lineáris B táblák hosszú időn át bizonyítékként szolgáltak arra, hogy az eposzok történeti személyek emlékeit őrzik, mivel több olyan nevet is tartalmaznak, melyeket a homéroszi költeményekből ismerünk. Ma már azonban tudjuk, hogy számos név ezek közül a görög világ egyes részein ősi istenségeket jelölt. Így Helené faistennő volt Rhodoszon és Lakóniában, valamint Argoliszban is volt kultusza. Az Iliászban ősi termékenység istennőből Aphrodité halandó hasonmásává alakult át. A mükénéi tárgyi leleteken látható harci jelenetek arra ösztönözték a kutatókat, hogy az eposz ilyen témájú leírásait a bronzkori körülmények reminiszcenciáinak tekintsék. Homérosznak azonban nem kellett egész a bronzkorig visszanyúlnia, hiszen rendelkezésére álltak a VIII. századi iónok e téren szerzett tapasztalatai, és a hasonló témák a Közel-Keleten is nagy népszerűségnek örvendtek. A görögség és a Közel-Kelet közötti kulturális kölcsönhatás épp Homérosz idejében vett nagy lendületet. Az epikus költeményekben is kimutathatók a keleti hatások nyomai, elegendő, ha csak a faló motívum alkalmazását említjük, mely a IX–VIII. századi asszír reliefeken látható kerekes ostromgépek ismeretén is alapulhat.

Még ha feltételezzük is, hogy a nagyszabású Trója elleni háború a XV. században (Emily Vermeule datálását alapul véve) rövid időn belül a hősi énekek tárgyává vált, melyet rendszeresen előadtak a mükénéi előkelők palotáiban, már e két-három évszázad alatt jelentős átalakulásokon mehetett keresztül a történet. A világ pedig gyorsan változott, a mükénéi paloták vezető szerepe elenyészett, a külső kapcsolatok igen korlátozottakká váltak. Nem valószínű, hogy nagy, időben és térben távoli háborúkról szóltak az énekek. Sokkal hihetőbb, hogy a törzsfők és embereik szórakoztatására helyi háborúkról és hősökről daloltak az énekmondók. A korábbi történetek így vagy a feledés homályába vesztek, vagy alkalmazkodtak az új valóságtartalmakhoz és ezért felismerhetetlenekké váltak.

A IX–VIII. század aztán újabb változást eredményezett: a horizont szélesre tárult, a népesség megnövekedett, városállamok jöttek létre, megjelent a pánhellénizmus eszméje. Nem meglepő tehát, hogy a költő úgy képzeli el Akhilleuszt, Agamemnont vagy Odüsszeuszt, mint akik a városállamok világában élnek és tevékenykednek, valamint, hogy az akhájok egy pánhellén expedícióra vállalkoznak Trója ellen. Az Iliászban az öreg Phoinix és Nesztór a régi harcokról mesélnek. Ezek a történetek azonban zsákmányszerző hadjáratokról, a szomszédos városok között dúló harcokról szólnak, azaz pontosan olyan típusú háborúkról, melyek kapcsolatba hozhatók egy VIII. századi költő közönségének ismereteivel. Valójában tehát a trójai háború leírása szinte teljesen megfelel az archaikus kori görög föld viszonyainak. Még ha nemzedékekre fennmaradtak is bizonyos történetek, melyek a bronzkorban keletkeztek, a későbbi időkben a költők ezekkel vajmi keveset törődtek. Nem zárható ki annak a lehetősége, hogy Trója birtoklásáért háborúk folytak, talán több is, és ezek valamelyikébe a görögök is belekeveredtek. Sőt az sem lehetetlen, hogy az Iliász leírásai elszórtan tartalmaznak a bronzkorra vonatkozó emlékeket, de tény, hogy nagyon kevés bizonyítható összefüggés van az eposz és a bronzkori állapotok között.

A fejlett történelmi tudattal rendelkező társadalmak számára a mítoszok nagyon fontosak, mert segítenek a jelen viszonyait legitimálni. Ezért gyakran megesik, hogy egy-egy nevezetes történelmi emlék köré – legyen az épületmaradvány vagy más tárgyi lelet – egész mítoszokat szőnek. Ha azonban egy távoli múlt bizonyos eseményeinek emléke nem marad fenn folyamatosan és nem egyaránt fontos minden nemzedék számára – tehát az adott társadalom egy ideig az említett történelmi tudat nélkül él, amint a görögségre is jellemző volt ez a sötét kor éveiben –, akkor ezek az emlékek elvesznek. Az archaikus kori görögség mégis mítoszok gazdag sorával dicsekszik, melyek egy messzi korba nyúlnak vissza. Ezek a történetek inkább tekinthetők historizáló fikcióknak, mint hiteles történelmi eseményeknek.

A homéroszi eposzokban jó1 tükröződik a hősmondáknak az a jellegzetes tulajdonsága, hogy vándorlástörténeteket igyekeznek egyesíteni etiológiákkal, rituálékkal, helyi legendákkal. Lehetséges, hogy a nagy mítikus elbeszélések a sötét kor folyamán bukkantak fel, a dór és ión vándorlások után, melyeket hozzákapcsoltak a nagy bronzkori maradványokhoz. Az a mítikus anyag tehát, amelyből az eposzok komponálódtak, nem kizárt, hogy csak két-három évszázaddal Homérosz előtt alakult ki. Az énekmondók számára nem a történelmi tények az elsődlegesek, hanem az emberi tettek, döntések, vállalkozások, melyekkel a közönség azonosulhat. Ez azt sugallja, hogy a fennmaradt eposzok úgy foghatók fel, mint azon kor történeti dokumentumai, amelyben keletkeztek. A költemény kulturális és társadalmi képében megjelenő számos látszólag ősi elem szándékos archaizálás eredménye lehet, beágyazva egy ősi formai nyelvbe. Összefoglalva, nincs olyan bizonyíték, amely megerősítené a valós történelmi hagyományok létezését egy trójai háborúról, mely a XV. században vagy a bronzkor végén lett volna, és nincs okunk elhinni, hogy néhány ilyen tradíció – ha volt egyáltalán – fennmaradt. Bele kell törődni abba a ténybe, hogy Homérosz nem lehet kalauzunk a trójai háborúhoz és az Iliászban szereplő események és szereplők összekapcsolása historizáló fikció eredménye.