Két évvel ezelőtt egész Krétán zöld gumikrokodilt kerestünk. Az Ámokfutók Robinson című klipjét forgattuk, és már megvolt a tor, a tengerparti kunyhó (gazdája éppen elutazott), a ruha, a kecske, már csak a krokodil hiányzott. Pedig Miltiádész, a görög haverom szent esküvéssel megígérte a forgatás előtt egy héttel, hogy lesz gumikrokodil. De hát a görögöknek bocsássuk azt meg, hogy nekik semmi sem sürgős. Amit ma el lehet intézni, azt el lehet holnap is, sőt, ez a dolog kitolható az idők végezetéig. Aztán, mikor Miltiádész rájött, hogy ez a dolog tényleg fontos, nem restellte tizenkét barátját végigjárni, és megszerezni a szükséges kellékeket. Majd a forgatás végén megkóstoltatta velünk kedvenc tavernájának dolmadeszét (szololevélbe göngyölt húsfalatkák), souvlakiját (ez olyan, mint nálunk a rablóhús), és nem maradhatott el az ouzo és a metaxa sem (ez a legjobb görög konyak).
Összesen tizennégy alkalommal jártam eddig Krétán, de egymilliomodszor is szívesen kóstolnám végig a görög ízeket, és sokadszorra is elcsodálkoznék azon, hogy itt bárki nyitva hagyhatja az autóját anélkül, hogy meglovasítanák. Persze a nyugalom, a biztonság, és a hihetetlenül kedves helybeliek mellett Krétára azért utazunk, mert ott mindig süt a nap, és bársonyosan simogat a tenger. Nincs medúza és tengeri sün, van viszont homokos tengerpart. Sokan azt mondják, hogy Kréta kopár. Valóban kevesebb a növényzet mint pl. Korfun, viszont kárpótolnak minket a fantasztikus velencei stílulsú városok. Agios Nikolaos kikötője például kihagyhatatlan látnivaló. Chania, a régi főváros Sármos világítótoronnyal is büszkélkedhet. Ide érdemes egyszer nappal, egyszer pedig este ellátogatni, annyira más és más ez a gyönyörű kis öböl, amely a város legvonzóbb érdekessége.
Ha valaki a nyüzsgő élet mellett a diszkókat is kedveli, akkor Hersonissos környékére utazzon.Itt van vízi vidámpark is. Ezzel együtt olyan fergeteges tombolásra ne számítsatok, mint Ibizán és Mallorcán, de a hangulat így is páratlan. A romantikus bulik kedvelőinek jobban szokott tetszeni, mint a diszkókirálynőknek.
Van igazi pálmafás strand is, egyetlenegy, a sziget északkeleti csücskében. Ha béreltek autót, érdemes ide, Vaiba ellátogatni. Érdekesek a knosszoszi palota romjai, de érdemes Elafonisz szigetére is elmenni, Kréta délnyugati részére. Erre a szigetecskére gyalog is átsétálhattok. Nem messze van egy nagyon szép kolostor, ahol már hosszú évek óta él és gazdálkodik egy pap és egy apáca.
Egy dologra vigyázzatok: egy hetes nyaralás esetén maximum két programot vállaljatok be, hogy maradjon elég idő a strandolásra is. Ajánlanak majd hajóutat a közeli Santori szigetére is, ez tényleg páratlan élmény, de ha ide elmentek, mást már ne nagyon csináljatok a héten, mert ez nagyon fárasztó út. A látvány viszont mindenért kárpótol, a fehérkék házak a földrengés után kettészakadt sziget tetején bámulatosak.
Ha nincs időd Santorinit megnézni, ne csüggedj: Krétára úgyis visszatérsz, mert az istenek szigetét nem lehet megunni.
|