Ki ölte meg Homéroszt
Virini Ágnes 2005.02.06. 17:05
Sophoklész Antigonéjában, csaknem 1300 verssorban a szerzők úgy vélik, fellelhetőek mindazon kulturális gyakorlatok, általánosan elfogadott meggyőződések amelyek a hajdani Görögországra jellemzőek és amelyeket mi, a nyugati kultúra gyermekei, 2.500 év elteltével teljesen természetesnek tartunk.
VICTOR DAVIS HANSON görögöt tanít a California State University-n (Fresno). Ő írta a The other greeks és a Fields without dreams c. könyveket.
JOHN HEATH tanársegéd a klasszikus tudományok katedráján és a Santa Clara University ezen nevű részlegének elnöke. Tőle olvashatjuk az Actaeon, The unmanly intruder c. könyvet.
A könyv 5 fejezetre van tagolva és azt vizsgálja miért nincs érdeklődés a klasszikus tudományok iránt, vagy talán méginkább miért nincsen már elegendő keret a klasszikus tudományokkal való foglalkozáshoz. Miért halt ki az emberekből a klasszicizmus iránti szeretet, miért nem érdekel senkit hogyan vélekedtek az ókori görögök, majd a rómaiak a világ dolgairól, miért van olyan nagymértékű erkölcsi hanyatlás az amerikai tanárok között. A könyv egy valóságos himnusz az ókori világ emberéhez, aki gondolkodásában valóban jóval felülmúlta a mai szupertechnikát használó modern leszármazottját.
Az első fejezetben, aminek címe: Homérosz halott, a szerző olyan embereknek állít emléket akik sokat tettek azért hogy mi most valósághű képet kaphassunk az európai és amerikai, egyszóval az úgynevezett "nyugati" kultúra alapjait lerakó ősőkről. Beszél azokról akik a felhívásnak sikerrel megfeleltek, mint Schliemann, Ventris, Paris és Evans és akiknek hála, Homérosz szelleme sántán bár, de még átvészelte a századváltást.
A második fejezetnek a címe: Görög módra gondolkodván és ebben a szerzők kifejtik miért gondolják úgy hogy csak az a helyes gondolkodásmód ahogyan a régi hellének gondolkodtak. A szerzők tárgyalják azt is miért lehetett az ókorban a több görög államot mégis egy egységként kezelni, vagy miért beszélhetünk egy egységes Görögországról amikor rájuk hivatkozunk. Bemutatják a különböző görög államokban élőek közös jellemzőit, melyek a következők voltak:
Sophoklész Antigoné-jában, csaknem 1300 verssorban a szerzők úgy vélik, fellelhetőek mindazon kulturális gyakorlatok, általánosan elfogadott meggyőződések amelyek a hajdani Görögországra jellemzőek és amelyeket mi, a nyugati kultúra gyermekei, 2.500 év elteltével teljesen természetesnek tartunk. Az örökös harc az állam és az ember között, az emberi és természeti törvények közötti ellentétek, az óriási szakadék ami elválasztja az ember akaratát e földön attól amit valójában a sors tartogat számára, átszeli az egész művet. Mondanivalója több kategóriaként, hellén művelődéstani elvként tárgyalható, ezek pedig a következőek :
-
a tudomány, a kutatás és maga a tudás megszerzésének intézménye külön egységként áll a vallási és politikai hatalom melett
-
a katonai hatalom polgári ellenőrzés melett és ennek felügyelete alatt működik
-
az alkotmányos és konszenzusos kormányzás nyugati idea ( átitatja az egész Antigonét)
-
a vallás el van különülve a politikai hatalomtól, és ez utóbbinak alárendeltje
-
a hellének nem bíznak sem a gazdag sem a szegény polgárban, de hisznek a középrétegben (a mai középrétegbe fektetett bizalmunk szellemi előfutára). Még az úgynevezett nyugati kultúra megteremtésének a kezdetétől a hellének kialakítottak egy anti-arisztokrata szellemet, sokszor ellenségesen nézve az anyagi javak tömörítését, a gazdagok befolyását, és ők azon a nagyon kevesek közül valók, akik az emberi történelem során ezt így vélték és tették.
-
az egyéni vagyon és a szabad gazdasági tevékenység, nem hajt fejet a kormányzási kényszer és beavatkozás előtt (a polgárnak joga volt rendelkezni a vagyona felett és örökölni vagy hagyatékként valakire hagyni azt)
-
a kritika és az ellentétes nézet hangoztatása a kormányzásban, vallásban, katonai gyakorlatban, megszokott gyakorlat a polisok görögei között
De mi is valójában az amit ma is úgy hívunk, a görög bölcsesség?
A görög gyakorlat, rendszer nem volt véletlen, sokkal inkább a tömegek nagyon különleges kosmoteóriájának a gyümölcse. Ezekben olyan elvek, gondolatok jutnak kifejezésre melyeknek mai betartása egy sokkal békésebb és jobb világhoz vezethetne.
A görögök úgy vélték hogy a hivatlan erőszak mindig téves, legtöbbször még az a fajtája is, mely egy provokációra válaszolva robban ki. Az egyén megfizet azért a meggyőződéséért, mely szerint a feltételek nélküli abszolutizmus kevésbé veszélyes a relativizmusnál, mert az abszolút, az ellenőrzés nélküli, túlzásokhoz vezethet, míg a túlkapott relativizmus a morális ürességhez.
A hellének szerint az emberi természet időben és térben stabil. Aristotelés szerint (Nikomachosi etika) az erény, a morális helyességre való törekvés nem az ember eredendő tulajdonsága, csupán a veleszületett képesség az, ami segítséget nyújt abban, hogy ezeket befogadja, és ezek irányában, a függőség alapján tökéletesedjen. Herakleitos szerint is "az emberi természet önnön sorsa" de Sokrates is azt mondja, hogy "csak arra törekedjünk és csak azt keressük hogy megtanuljunk a rossz és jó között különbséget tenni". A politikai gyakorlatban a gazdagok, de a szegények megkülönböztetett figyelembevételét is elkerülik, arra törekedvén hogy egy erős középosztályt hozzanak létre, amely keretein belül az arra legjobban rászolgálókat olyan módon zabolázzák meg, hogy ugyanakkor elkerüljék azok elidegenítését a politikai hatalomtól. A hellének úgy vélik, hogy a fenevad nem a társadalom amit teremtünk hanem maga a gyarló emberi természet, amelyen végső győzelmet csak úgy arathatunk ha polisokban, városokban élünk, egyszóval a civilizáció, és nem a természet győzedelmeskedik felette.
Az elméletnek és a gondolatnak összhangban kell lennie cselekedettel. Aki görögként gondolkodik, beszél, annak úgy kell élnie. A szerzők méltó emléket állítanak könyvükben Eugene Vanderpool-nak, Colin Edmondson-nak és más nagy lelkeknek akik merték ezt tenni. Ők valóban átérezhették azt, hogy értelem csak abban a próbálkozásunkban van, hogy azt tegyük amit nem kellene tudnunk megtenni, és életünk rááldozásával megérintsünk valamit, megkarcoljuk valaminek a felületét, olyan magasabbrendű dolgoknak amelyek nem halványodnak soha el. A görög erény eszménye az egyénnél kezdődik. Erősebbnek, ellenállóbbnak, őszintébbnek kell lennünk, saját természetünknél, önmagunban kell előre látni, és nem másokban, így legyőzhetjük mit a sors előírt számunkra.
A hellén civilizáció magasrendű volta többek között abban is megnyilvánul, hogy tisztelték szomszédaikat, nem hozták kapcsolatba az emberi természetet, karaktert és intelligenciát a faji származással, és nem utánoztak más népeket, mint ahogyan mi azt ma tesszük.
De a hellének és a háború kapcsolatáról mit lehetne mondani?
A hellének szerint a háború és a mezőgazdaság a legfontosabb dolgok, amiket mi emberek, cselekszünk. Herakleitos szerint a háborúban elvesztett lelkek tisztábbak azoknál, amelyeket betegség következtében kell elengednünk. A valamennyi vagyonnal rendelkező polgár, annak megfelelő helyet kap a hadoszlopban, felszólalási jogot az eklézsiában és egy darab földet a szabadban. A görögök által "felfedezett" háború, annak rendje és módja szerint katonákkal, gyalogsággal, nagyszerű de egyben borzasztóan veszélyes találmánynak is bizonyult, amely az egész mediterrán világot megrázta, oly mértékben melyet az egyiptomiak, mükénéiak, asszírok vagy perzsák elképzelni sem tudtak. Vajon mi lenne ha a háborút sosem "fedezték" volna fel? Ha nem ők, hát valaki más biztosan felfedezte volna. Nézzük hát mi volt a jellemző a görög polemizálási technikára:
-
fejlett technológia
-
magasrendű fegyelem (erre mondjuk ma hogy "katonai fegyelem")
-
élelmes visszaütési módózatok
-
a lakosság többségénél a katonai szokások fegyelmezett betartása
-
a meghatározó beavatkozások helyes megválasztása
-
domináns gyalogság a hadseregben
-
meghatározott tőkealapok hadi célokra való rendszeres felhasználása
-
erkölcsi ellenállás a militarizmussal szemben
" A görögöknek köszönhetően nem uralkodik nálunk az a keleti felfogásnak megfelelő nézet, miszerint minden egymással összefonódó kapcsolatban létezik - vallás, háború, orvostudományok, filozófia és különböző művészi kifejező eszközök. Ennek köszönhetően, ezek nem ellenőrizhetőek, elnyomhatóak, elcsábíthatóak, magyarázhatóak vagy leigázhatóak egyetlenegy isteni hatalom, uralkodó vagy egyetemes világnézet nevében."
Nem lehet azonban megfeledkezni a rettenetes súlyról és felelősségről sem melyet a görögök vállainkra helyeztek, hisz a nyugati civilizáció összes problémája a görög modellt követve született meg. Ennek megfelelően a megoldás is a görög kultúrát, szellemiséget öröklő nyugat gyümölcse kell legyen.
A harmadik fejezetben, melynek címe Ki ölte meg Homéroszt - és miért?, a szerzők elsősorban a jelenlegi krízishelyzetről beszélnek. Megtudhatjuk azt hogy a '60-as években az ókori világgal foglalkozó tudományok hirtelen anakronizmusnak, a reakciós rendszer részének számítottak. Az a nézet lett elterjedt, miszerint ezek a témák ódivatúak, nehezen elsajátíthatóak, időigényesek, csupán „ősöreg” negyvenen felüli fehér tanárok tanították ezen tudományokat az egyetemek öreg tanári székeiben. Sokkal inkább egyre divatosabbak lettek a praktikus avagy reál jellegű tantárgyak, melyek a klasszikus tudományok tanításában bekövetkező űrt sikeresen betöltötték. Csakhogy ezek az újonnan megjelent praktikus tudományok totális ellentétben álltak a klasszikus görög bölcsességgel, életszemlélettel. A '70-s években nagyon sok, inkább "népies" fordítás jelent meg, melyeknek során nagyon sok eszme, értelem elveszett de ugyanezen fordításoknak hála, Homérosz kissé vérszegényen, tépetten de mégis beléphetett a '80-as évekbe. Homérosz lassú halálát okozza az egyik legnépszerűbb, legmodernebb eszme, melynek lényege, hogy minden kultúra, civilizáció egyenlő értékű.
A '80-as, '90-s években jelent meg eme polikultúra elmélete, melynek két főbb irányvonalát különböztethetjük meg, az egyik szerint a nyugati civilizáció se nem jobb, se nem roszabb a többinél, a másik szerint minden civilizáció egyenlő kivéve a nyugatit, amelyik túlságosan is imperialista, nacionalista, szexista és patriarchista és csak elrettentő példaként szolgálhat. Mindkét elmélet egyenes következménye az hogy fölösleges az ókóri görögöket tanulmányozni. Ezen teória lelkes híve, James O'Donell tanár úr, "Lingua Franca" c. munkájában kérdi a klasszikus tudományokra vonatkozva: "Miért csak ógörög és latin, minden mást kizárva?", amire a szerzők válaszolnak:
"Talán azért, mert létezik ógörög és latin irodalom, valamint azon okból, hogy ezen szellemiség, amely csak a Mediterrán térségben létezett teljesen különállóan a vallástól az, amely megteremti a nyugati világot. Nem utolsó sorban amiatt is, mert ezekben a nyelvekben olyan szavak vannak mint politis (polgár) és elephtheria (szabadság), és olyan értelmek kerülnek kifejezésre melyeknek köszönhetően a társadalmi ellenvéleményeket hangoztatni lehet."
Micsoda iróniája a sorsnak hogy a nyugati civilizáció - kényelmes foteleibe beágyazódótt- archeológusainak, történészeinek nagy rétege véli úgy hogy teljesen fölösleges már az ógörögök, rómaiak tanulmányozása! Pedig nagyon jól tudják hogy nem volt egy Phaidon Egyiptomban, de sem Oresteia Perzsiában, Iliász Assziríában, de még demokrácia sem a germánok között ugyanabban az időben, sem pedig egyetemek Galicia városaiban. A fáraónak nem voltak repülőgéptervei, de Szokratész sem volt fekete mint ahogyan Mary Lefkowitz bebizonyítani véli ismételten. Nagyon sok diák és tanár képviseli ma ezeket a furcsa elméleteket, pedig talán nem nacionalizmus, de sem etnokentrikus beismerni, hogy bizony Tiglat-Pileszár udvara nem volt szokratikus kör és Sidonia lakosai nem törvénykeztek szavazás útján. Valóban csak Görögországban volt 3 társadalami osztály, miközben az egész világon két társadalmi rétegbe tömörültek az emberek, mert a dinasztikus államformák sehol nem tűrték meg a földtulajdonosok létét. A mediterrán térségen kívül ritkán jelenik meg a vallástól elkülönült filozófia.
Egyesek mint Bernal tanár úr, be szeretnék bizonyítani hogy a nyugati világ az afrikai kontinensről is kapott volna behatásokat, vagy keletről, de vajon ezeket a nézeteket vallók meg tudnák-e mondani, ezen világoknak pontosan melyik részéről származik a demokrácia eszméje, a szabad kutatás elve, a középosztály léte, polgári katonaság, polgári szabadság, a vallástól elkülönülve létező irodalom? Esetleg az olyan szavak mint "paródia", "cinizmus", "szkepticizmus" melyeket előszeretettel használnak ezen teóriákat képviselők írásaikban, honnan erednek az aferézises, racionalista nyelvek kifejező eszközei?
Amikor a fáraók tömegesen kényszerítették a munkásokat arra hogy a saját luxussírjaikat felépítsék, amikor Perzsia nagy királya anaktorokat, királyi palotákat építettet magának és naoszokat az isteneinek, ahova közönséges halandónak tilos volt a belépés, ugyanabban az időben a görögök gümnasztirionokat (mai sportlétesítménynek megfelelő), színházakat, dikastirion-okat (mai bíróságnak megfelelő), állami hajógyárakat, agorákat és a közpolgároknak gyülekezési helyeket építettek. Ezek valós különbségek melyeket teljesen abszolút kritériumokkal lehet értékelni.
Ugyanabban az időben amikor Kleisthenes megreformálja az athéni alkotmányt, öröklődéses alapon kormányozzák a hercegek és papok a keltákat, a perzsákat, a szkíthákat, zsidókat és egyiptomiakat.
Leonidas, embereivel együtt hősi halált vállal a frontvonalban a termopilei szoros védelmezése közben, miközben fenntről, a hegyen tronóló Xerxes követi az eseményeket. Szalaminában miközben Themistokles hajóra száll, Xerxes még egyszer a hegyre indul, majd utána háreme ölelésébe. Igen, valóban léteznek „különböző hagyományok, szokások” mégis a történelem bármely szakaszában, a világ minden tájának katonái, olyan vezetőket szerettek volna és szeretnének, akik úgy gondolkodjanak, cselekedjenek, és harcoljanak ahogy azt a görög hadvezérek tették, kik embereikkel harcoltak az élvonalban, ahelyett, hogy a hátvonalból, kényelmes trónból követték volna az eseményeket.
Miközben a görögök állatáldozatokat hoznak isteneiknek, a kelták és szkithák az ellenségeik koponyáiból kupákat készítettek. Valóban a görögök kegyetlenül leölték ezeket az áldozati kecskéket, bárányokat, a faimádó driádok az emberi áldozatok görcseiből és szétspriccelő véréből jósóltak miközben azokat, cölöpökhöz kötözve lekéselték, és a Karthágóaiak szertartásosan égettek élő gyermekeket.
Senki nem akarja a görögök érdemeit a magasba emelni úgy hogy más civilizációkat porba és sárba taposson de be kell ismerni hogy vannak reális és óriási különbségek.
Valóban a görögök átvettek egy keleti írásrendszert és azt a maguk szükségleteinek megfelelően átalakították. De nemsokára ezt az eszközt arra használták hogy egy fantasztikusan dinamikus költészetet, drámát és történettudományt teremtsenek, mindezeket az egyén síkján és nem az állam vagy a vallás ösztönzésére, parancsára. A fáraó évezredek írásjeleit arra használta hogy királyi proklamációkat írasson és királyi történelmi könyvtárat készíttessen melyben minden a nagy férfiak tetteiről szólt. Herodotos és Thukydides szabad kutatáson, megfigyelésen alapuló történelmet írtak, olyan elemzéseket végezve melyet a keleti írások és az Ótestamentum írói nem tettek.
Valójában a polikultúra eszméjét képviselő akadémikusok közül senki sem szeretné, ha nyugati kultúránk görög magja sérthetőnek bizonyulna, és emiatt a sebezhetőség miatt olyan elveket, felfogásokat követve kelljen élniük, melyek nem az ókori görög szellem jegyében születtek, és fejlődtek. Ilyen életük lenne egy autochton, prekolombiai rendszerű kormányzás alatt, harácsoló vallási gyakorlatoknak alávetve, esetleges arab protokoll szerint, hol a nők viselkedése szabályozva van, vagy ahol kínai orvosi praktikákra hagyatkozva gyógyítanák őket, muzulmán állami és vallási hagyományokat követnének, afrikai tudományos megközelítési nézeteket vallanának, japán, fajokra vonatkozó eszméket idealizálnának, talán indiai társadalmi kasztokba lennének osztva, vagy amerikai őslakosokkal kerülnének földtulajdoni vitába. Mindegyikük, kivétel nélkül, a véleményét az összkomfortos (anyagi, szellemi és jogi) nyugati intézmény keretein belül hangoztatja, amely intézmény garantálja azt a jogukat hogy ezt tegyék, pontosan azt a jogukat mely egyenesen a görög világmeglátás és koncepció eredménye, és olyan jog mely ki van egészítve másokkal, mint például garantált munkahely joga életük végéig, megtámadhatatlan akadémiai szólásszabadság, oly jogok melyek mégsem számítanak egyedülállóknak és nem is értékelik azokat életünk fenntartóinak. Ilyen gondolatokat olyan emberek csoportja hangoztat akik minden ellen támadást índítanak ami görög. Mindamelett ha valaki körülményesen megvizsgálja az elméleteiket, legtöbb nagyon is egyszerűnek, hipokritának, vagy akár mindkettőnek tűnhet. Egyik ilyen elmélet a már említett "fenevad"-al kapcsolatos.
A "fenevad" mint a görög szellemiséggel ellentétes fogalom valóban létezik, a szexizmus, sovinizmus, rabszolgaság, kiszipolyozás, valamint bizonyos modern "finom" érzések és érzékenységek teljes hiánya. Igen ám de a görögöknek ezen bűnei, valóban az emberiség általános bűnei, melyek minden civilizációban és minden történelmi korban közösek. Valóban még az is enyhíti ezen bűnöket hogy igazán elvárható és teljesen természetes folyamat hogy legyen valamiféle erkölcsi haladás is az eltelt 2.500 évben. És azt se feledjük, a klasszikus irodalom önmaga korának legkeményebb kritikusa.
A görög hagyomány és bölcsesség nagyszerűsége abban mutatkozik meg, hogy a nyugati civilizáció hajnalán, a világ egy olyan elképzelést kapott örökségül, mely egy különleges és egyedülálló társadalmi berendezkedést mutat be. Ebben a közösségben rend és emberség uralkodik, ezen elvek térben és időben ellenállóak, a szellemi és közéleti értékek megléte, és megbecsülése politikai, egyben társadalmi változásokat eredményeznek. Ezek az átalakulások működnek, ezáltal fenntarthatóak, és még évszázadokkal megjelenésük után is alkalmasak az élet irányításra.
Vajon a "fenevad" nem MI vagyunk?
Az összecsapás, az ellentétek, önkritika, a merész, forradalmi kritika mind mind az ókori görögök és rómaiak által ránkmaradt örökség. A görögök ellen irányuló vádak általában a következő csoportokba tartoznak:
1) az ókori görög társadalom a nőknek a politikai és társadalmi helyét, helyzetét másodfokúra csökkentette és ezt különböző látványos és kevésbbé látványos módón tette. A nőknek nem volt szavazati joguk, ugyanakkor nem lehetett polgári tisztséget viselniük és a törvény által nem voltak a férfiakkal egyenlő módón protezsálva. Ezek melett és ezeknek ellentéteként viszont az erőteljes, idealizált női alak a művészetek minden formájában megjelenik. Gondoljunk csak a Milói Vénuszra, Promachos Athenére, a görög tragédiákban hemzsegő női alakokra mint Iphigenia, Alkéstis, Klütamnésztra, Antigóné akik maguknál kisebb kaliberű férfiakat igazgattak, sírattak akár Euripidus Médeia-ja akit gyenge, magukat imádó férfiak vesznek körül. Idézzük fel a védőistennőket (kiknek helyük volt az Olimpuszon is) mint Artemisz, Héra, Athéne. A görög vallás gyakorlásában megengedett volt a nők jelenléte, ha nem is volt gyakori, de léteztek női papok, a kereszténység nagy százalékával, a júdaizmussal és az iszlámizmussal ellentétben.
Ide tartozik a női hozomány kérdése is. De vajon ezt is nem lehet más szemszögből megvizsgálni? Az ókori görögöknek megvolt az a ravasz előrelátásuk hogy abban az esetben amikor a nőnek van egy kevéske földje és ládikójában pár arany pénze, sokkal kisebb annak a valószínűsége hogy vad férje az utcára hajítsa, mikor felesége bőre megereszkedik és a szeme körül megjelennek a ráncok.
2) az ókori görögök és rómaiak gazdagsága majdnem kizárólagosan a rabszolgaság intézményére támaszkodott. Ebben a társadalomban a legtöbb rabszolga nem volt sokkal alacsonyabb helyzetben mint a szegény szabadok. Azonban nem az alárendeltség volt a rabszolgák legnagyobb fájdalma. Számunkra felfoghatatlan lelki kínt az a tény jelentett, hogy nem vehettek részt a közéletben, ez okozta a legnagyobb bánatot a felnőtt görög és római férfiaknak akik rabszolgasorban éltek. A rabszolgák akár vagyonra is szert tehettek, és a legügyesebbek közülük megkerülve a különböző törvényeket, kiskapukat találhattak szabadulásukra. Isokrates, az attikai szónok mondta hogy "egyetlen Athéni sem erőszakolt rabszolgáira olyan kegyetlenségeket mint amilyeneket a perzsák a szabad polgáraikra". Az ókori világ rabszolgasága messze áll attól amit a Kelet vagy a Dél Afrikai rabszolgaság magában foglal.
3) az ókori világ politikai szerkezete csakis az elitből került ki. Erre valóban csak azt lehetne mentségül felhozni, hogy maguk a görögök az elsők akik saját arisztokratáikat kritizálják. Azok a görögök akik demokráciaellenesek voltak, nem voltak mind a gazdag elit tagjai, sem Aristotelés de sem Thukydides nem voltak az arisztokrácia vagy az oligarchia hívei, ők valójában látván a demokráciában rejlő csapdákat, a régi rendszeren nosztalgiáztak.
4) A görögök túlságosan is reálisak, földhözragadt képzeletűek, nincs meg bennük az a természetes és könnyed ösztönösség ami más kultúrákra annyira jellemző. Igen valóban a görögöké a felelősség azért, hogy a nyugati világra hagyták a racionalista gondolkodás nehéz terhét, amelynek során eljutunk a következtetésekhez, és így megfosztjuk az egész gondolatvilágunkat a misztériumtól és a megmagyarázhatatlan kétes örömétől. A görögök jó előre figyelmeztettek bennünket hogy a haladás valójában valamikor elfajul, már nem lesz haladásnak nevezhető. A tudománynak és a tudásnak megvan az a hátránya, hogy egyre távolabb vezetnek bennünket a természet ölétől.
A szerzők szerint a klasszikus tudományokkal foglalkozó tanáremberek nemcsak gondolatukban hanem tetteikben is egyre csak távolodnak az ókori görögöktől. Az általuk használt nyelvnek illetve szaknyelvnek szónoklatos és érthetetlen fordulatai pontosan a görög átláthatóság, érthetőség elve ellen fordulnak. Annyira nehézkes és tudományos ez a nyelv, hogy egyszerűen lehetetlenné teszi az új olvasók érdeklődésének felszítását és csak egy kicsiny csoporthoz szól. Sokan Homéroszt egyszerűen pszihoanalízis alá veszik. Különböző Homéroszi hősőket szabdalnak darabokra és elemzik nagyító alatt viselkedésüket, minden apróságba valamit belemagyarázva. Mások az irodalmi teória keretein belül bebizonyítani vélik hogy valójában az írások nem is arról szólnak mint amiről szólani látszanak első percben. Véleményük szerint nem az a lényeg, hogy mit mond Homérosz, sokkal inkább az, hogy miként is mondja el azt, e nézetüket oldalakon és oldalakon keresztül taglalják, miközben a teoretikus levegőbe beszéléstől a komoly és pontos tanulmányok homályossá válnak.
Modern női filológusok felelősnek találják Homéroszt a nők későbbi elnyomásáért, mások homoszexualitással vádolják midőn Patroklos és Achilleusz barátságába belemagyarázzák az egyneműek szerelmét. Néhányan az irodalmi analízis során minden jelenetet egyenként csontjaikra szednek, minden alakot külön a legapróbb részletekig tanulmányoznak. Korunk filológusgárdájának sikerült sárgödörré alacsonyítania a civilizációk történetében egyedülállóan hősies leírást, az Iliászt, olyan értelmezéssel, mely szerint a nemek szerepének megfordítását, elbeszélési és szerkezeti kikerüléseket, centripetális hajlamokat, és homoszexuális tárgyalásokat tartalmaz a mű. A görögököket elrejti előlünk az a lavina amit mi zúdítottunk rájuk a rengeteg írással, példának elég felhozni az 1992-s évben megjelent 16.168 db tanulmányt az Egyesült Államokban.
Elrejtettük az emberek szeme elől Homérosz kemény őszinteségét és az emberi kicsinység, alapvető méltóság egyszerű megközelítését - vélik a szerzők.
A szerzők szerint a klasszikus tanulmányokat oktatók között napjainkban óriási a korrupció, rengeteg a hiányzás, a juttatások, támogatások hibás célú felhasználása, és kevés a valódi tanítás, ami pedig minden tanárember legfőbb gondja kellene hogy legyen. Sajnos a tanárok megfeledkeznek róla, vagy sokan fel sem fogják hogy a klasszikus tudományok, művészetek elsajátítása, azoknak egy tágabb, "görögebb" értelemben vett használata mennyire hasznos, hisz olyan tudományokban lesznek rátermettek az ezeket bírók mint az olvasás, írás, logikus gondolkodás képessége. Olyan tulajdonságokkal gazdagodnak mint a kitartás, türelem, az elért eredmények miatt érzett büszkeség, olyan értékekre tesznek szert mint jogegyenlőség, logikus és racionalista gondolatcsere és az igazság megkövetése. A klasszikus tudományok professzorainak legfőbb gondja ma az hogyan tudják magukat felmenteni a tanítás kényelmetlen terhe alól, hogyan írjanak minél több érthetetlen cikket és könyvet amelyeknek egyetlen eredménye hogy egyre kevesebb ember próbálja meg ezeket elolvasni. Ezeknek a tanároknak egyetlen céljuk van éspedig hogy karriert fussanak be. Mivel ebben a szakmában már nincs semmi új amit nyújtani lehet, az egyetlen amit a karrieristák tehetnek az hogy megöljék a hellénizmust.
A nyomtatott gondolatok nehéziparának van egy óriási hátránya: minden cikk és könyv megjelenéséért százával vannak olyan diákok akiknek a tanítása elmarad, miközben ezen nyomtatott munkák között szomorúan kevés az amelyik arról szól milyen szerepet kaphatnának a görögök az életünkben. Modern életünk egész rothadását meg lehetne előzni ha egy kicsivel többet áldoznánk a nyugati kultúra oltárán, hogyha előtérbe helyeznénk a kimagasló kalsszikus tudományokat és ezeknek méltó helyet biztosítanánk iskoláinkban is. Ha a gyermekeinkben akik valamikor átveszik a vezetést nincsenek értékek, műveltség, nevelés és erkölcsi irányvonal, ebben az esetben meg kell vizsgálni mit tanítottak vagy nem tanítottak egyetemeinken.
A negyedik fejezet arról szól hogy a klasszikus tudományok, a görög nyelv tanítása nem egyszerű feladat.
A görög és az azzal kapcsolatos tárgyak tanítása ma olyan mértékű elkötelezettséget, határozottságot kíván mely nagyon kevés emberben van meg. Aki ezekkel akar foglalkozni az tudatosan távolabb vonul a mai színes "világias" forgatagtól, kissé eltűnik a maga világába, minden érzékével habzsolja azt amit a könyvek, ránk maradt írások, leletek adhatnak. Valóban ahhoz hogy ma görög és római történelmet, nyelvet, filozófiát, irodalmat taníthassunk ahhoz az kell hogy maradjanak közöttünk olyanok akik ismerik az ókori görög és a latin nyelvet.
De mi is tulajdonképpen a görög nyelv?
" A görög nyelv-néha annyira rejtjelesnek tűnő hogy megbolondít, néha teljesen és tisztán levezethető, érthető - a mai napig az a halhatatlan víz amely életre kelti a tudást, egy olyan ajándék melynek a birtoklása megváltoztathatja a módót ahogyan az ember agya működik"
De ezt a tudást nem könnyű megszerezni, nagy áldozatokat követel. Az ógörögben az igének 350 ragozási formája van. Az aki ógörög tanulására adja a fejét, óriási feladatot vállal magára. Sajnos az éjszakai szórakozás, a kompjúterjátékok, az sms-en küldözgetett üzenetek, a CD és a bulizások nem kerülhetnek egykönnyen összhangba az ógöröggel és azzal amit a görögség eszméje képvisel.
Éppen ezért a görögtanár igazi érdeme most az ezredfordulón nem az hogy érthetetlen tanulmányokat írjon az ókori görögökről hanem az hogy meg tudja győzni a mai 18 éveseket hogy nekifogjanak egy kimerítő tanulási folyamatnak, hogy elolvassák Platónt, megértsék Szokratészt, hogy megváltoztassák a gondolkodási szokásaikat, vagyis más szóval jobb polgárok legyenek egy jobb társadalomban.
Egy marék bátor "katona" dolgozik a frontvonalon és hittel, becsülettel, rengeteg munkával próbálja megvalósítani az álmát, hogy megtanítsa az ókori kultúra szépségeit diákjainak. Vannak olyan emberek aki el tudják magyarázni, miért kell az ógörög nyelvet életben tartani, ők azok akik az újjászületés eszméjét képviselik, akiknek elragadtatására, elkötelezettségére és mindenkori harcára szükség van ahhoz, hogy megmeneküljünk. Colin Edmondson mondta valamikor, inkább csak magának mormogva:
"Igen, minden valóban egymással összeköttetésben létezik, az ókori és a modern Görögország. Viszont tanulmányoznotok kell, döntenetek, kételkednetek mindenben körülöttünk és néha kockáztatnatok is"
Sajnos az ilyen embereket kevesen értik meg, legtöbben kinevetik vagy furcsának, bogarasnak tartják őket. Bebizonyosodott hogy ritka kincsnek számítanak a Colin Edmondson-hoz hasonló emberek, akik képesek a diákok fejébe sulykolni a görög eszmét, a görög nyelvet. Az ilyen emberek némileg eltávolodnak a tömegtől, de ez az elzárkózás az egyén választása, kényszer nélküli.
Eugene Vanderpool is azt vallotta, hogy a görögségnek nincs semmi köze a klasszikus tudományokhoz, sokkal inkább ahhoz a képességhez, hogy valaki olyan szellemi életet éljen, mely az elmét és az emberi intellektust méltón képviseli.
Igazából a szerzők úgy vélik hogy nincs éles elválasztó vonal a történelem és a klasszikus irodalom között. Ahhoz hogy valaki megértse azt amiről a görögök írnak, tanulmányoznia kell a görög történelmet. Aki valóban meg akarja érteni a görögöket annak el kell látogatni a helyekre amikről olvas, át kell éreznie a múlt üzenetét, át kell élnie a görög tavaszt. A klasszikus tudományok professzorai közül kevesen lesznek filhellének, míg azok közül, aki megismerik Görögországot nagyon sokan azzá válnak.
Homérosszal kapcsolatban az a nagyszerű hogy műveiből az élet minden területére vonatkozó értékes információt lehet kiszűrni. Legelőször az Iliászban a mega-eposzban fedezhetjük fel azokat a halhatatlan értékeket, amelyeket a szerzők a könyv elején már bemutattak az Antigonéval kapcsolatban. Azóta sem találkozhatunk ezekkel a szellemi kincsekkel ennyire őszintén és logikus fejtegetések, magyarázatok nélküli környezetben.
Talán a tanításban is példát lehetne venni Jézustól vagy Sokratestől. Ők nem rendelkeztek íróasztallal, irodával, egyetemi titulusokkal, nem tanultak egyetemeken, nem írtak semmit le, nem kerestek semmit a tanításukkal, sokan gyűlölték őket, miközben ők még a "tanító" jelzőt is elutasították maguktól. Érdemük az hogy egyetlen dolgot cselekedtek, óvatosan keresték az igazságot a sokszor kényelmetlenül fészkelődő hallgatóságukhoz intézett beszédeikben. Bármi más ami az egyetemmel kapcsolatban van ma, általában csak díszítés a tanítás tortáján.
A görögtanítás valójában azzal jár, hogy a tanár vállalja a felelősséget a diákok írányítására, vezetésére, formálására előadások keretén belül, kérdések és válaszok útján. Ezeken kívül magába foglalja minden dolgozat, munka átolvasását, tanulmányozását és értékelését, valamint a diákokkal való egyenkénti megbeszélés lehetőségét és amikor egy nehéz akadály leküzdésénél szükség van rá, tanácsadást a hozzáfordulónak. Még azt is jelenti hogy a görögöket szívünkbe fogadjuk, tetteinket a szavaink értelmében visszük véghez, Odüsszeász-ok leszünk aki tud harcolni, legyőzni, legyőzettetni, elvarázsolni, feláldozni miközben az esze mindig azon jár hogy vajon miért is történik mindez és hogyan tud otthonába jutni, de közben Achilleus-ok is legyünk aki látja a falat közeledni de közben kéjes örömmel a gázpedált a padlóig nyomja.
Mégis mit lehetne tenni-teszik fel a kérdést a szerzők és válaszolnak is.
A görögök nagyon jól tudták, ahhoz, hogy gyermekeik értékes polgárokká válhassanak megfelelő családi és tanítási háttére van szükség, melyeket csakis egy jól szervezett államforma, a polis keretein belül kaphatnak meg. Tehát a tanítás eredményessége nagyban függ attól, hogy mennyire szervezett államformában szeretné a polgár megvalósítani, megfelelő családi háttérrel, gyermeke nevelését. A szerzők úgy vélik hogy a sikeres diplomajelöltek taníttatásában fontos és elsőrendű szerep kéne jusson a klasszikus tudományoknak hogy kialakuljon egy erős és mély tudásmag, amelyre majd a többit lehet építeni. Ennek reménybeli eléréséhez konkrét tanítási programot javasolnak könyvükben. Emlékeztetnek arra is, hogy a matematika tanulmányozása óriási szerepet játszik a Logika, a logikus gondolkodás alapjainak elsajátításában. Hisz a matematika hasonlóan az idegen nyelvekhez, nagyban hozzájárul a diákok logikai képességének fejlesztéséhez, fegyelemre tanít, valamint utat mutat a problémák megoldásához az adatok és a logika összehasonlításának segítségével. A diákok megszabadulhatnak a „köldöknézéstől”, és Platon előrelátását igazolva, nagyon hamar kialakul bennük egy filozófia, amely elismer egy nem általunk alkotott világot, melyben a fizikai törvények állandóak és mentesek a személyes érdekek befolyásától.
A szerzők szerint elengedhetetlen az új tanítási módszer megalapozásához, hogy a tanárok sokkal több időt töltsenek tanítványaikkal, és kevesebbet írással, előadásokkal, utazásokkal. A helyes program kialakítása érdekében legelőszőr is az egyetemi rektorok a felelősek, egy olyan új tanárképet kell kialakítaniuk amely nem az író és utazó, VIP tanárt szentesíti hanem az előadó tanárt, aki mindig diákjai rendelkezésére áll. A diákok felkészítése egy emberséges életre, ezt az egyetlen célt kellene kitűznie egy jó egyetemnek. Sajnos a mai tanítási rendszer kialakítása díjazza azokat az embereket akik beszűkült látókörrel rendelkeznek, karrierépítők, rabszolgalelkűek, és nem a tanítás az életük, tehát a legtávolabb állnak a görög gondolkodásmódtól, és életfelfogástól. A tanítás folyamán vigyázva és céltudatosan kitépik a „gyomokat” ,eltérítik azon keveseket akik ösztönös vonzódást éreznek e tantárgyak iránt a kezdeti tanítási időkben. Minden lépés megtervezett melyek biztosítják, hogy ne jelenhessenek meg vagy elvesszenek a nagy lelkek.
A könyv befejező részében a szerzők konkrét javaslatokat sorolnak fel a helyesebb és jobb tanítás érdekében, mely tanácsoknak összefoglaló mottója lehetnének Demokritos szavai:
„Boldog, ki békességet érez szerényebb anyagi javak közepette, és boldogtalan kit a gazdagság sem elégít ki”.
"Mint levelek születése, olyan csak az embereké is.Földre sodorja a lombot a szél, de helyébe az erdő mást sarjaszt újból, mikor eljön a szép tavasz újra: így van az emberi nemzet is, egy nő, más meg aláhull."
Homérosz, Iliász
(Devecsery Gábor fordítása)
Szerző: Virini Ágnes, mail
Lektorálás: Szamosi Mariann, mail
Copyright:
Ez a dokumentum a http://transilva.homestead.com -ról származik. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illetik. Ennek a dokumentumnak bármely formában való terjesztése nem sérti mások szerzői jogait. Ez a dokumentum elektronikus formában szabadon másolható, terjeszthető, de csak saját célokra, nem-kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz, változtatások nélkül és a forrásra való megfelelő hivatkozással használható. Minden más terjesztési és felhasználási forma esetében a szerző/tulajdonos engedélyét kell kérni. Ennek a copyright szövegnek a dokumentumban mindig benne kell maradnia.
|