Szöveg és fotó: Szabó Virág, Almásy Gyula

Úgy három és félezer évvel ezelőtt, Kr. e. 1450 tájékán hatalmas robbanás rázta meg a Földközi-tenger keleti medencéjét. Az északi-félteke egét hónapokra sötétbe borította a por- és hamufelhő, az Égei-tenger vidékén hatalmas szökőár pusztított. Egyesek szerint ez volt az emberiség történetének legnagyobb vulkánkitörése. A katasztrófát nem más okozta, mint az aprócska görög sziget, Théra, mai nevén Szantorini. A tengerből 1800 méter magasan kiemelkedő földdarab csúcsa egy alattomosan szunyókáló vulkánt rejtett, amely hirtelen ébredéssel egyszer csak az égbe repült.

Hónapokkal a kitörés után oszlott el a hamufelhő, s a megkínzott Thérából nem maradt más, mint egy félkör alakú kráter, melynek közepét - a felrobbant vulkán 4-5000 méteres kráterét - elöntötte a tenger. A sziget nem csak hegyét vesztette el, hanem területének felét is. Ami megmaradt, az mindössze egykori szegélye, apró szigetekre darabolódva. Szantorini, Thirasszia és Aspro tengerrel szaggatott karéjban sorakozva mai napig őrzik az egykori Théra hűlt helyét, s farkasszemet néznek a kráter közepén, a tengerben egyre növekvő két vulkáni szigetecskével. Mert Théra vulkánja nem aludt el örökre, éppen csak szunyókál.

Drámai idil
Ki ne látott volna már festménynek hitt képeslapot, melyen a hófehér templomocskák égkék kupolát viselnek, s a szintén hófehér apró házikók színesre mázolt ajtókkal és ablakokkal virítanak az örök napsütésben, háttérben a mélykék tengerrel. Az is tudja, aki sosem járt itt: csakis Szantorini, a kék-fehér sziget lehet ilyen idilli és bájos.

A valóság azonban kivételesen túltesz a képeken is. Mert a fekete színű, meredek kráter peremére épült városkákról készült képek nem adhatják vissza a valóságot: Szantorinit egyszerre lengi be az örök nyugalom és a természet kiszámíthatatlan hangulata, könyörtelenül pusztító adottsága, maga vulkanikus léte. Itt az ember úgy érzi, minden perc egyben az utolsó is lehet. Talán ezért is telnek meg esténként Fira, Imerovigli és Oia tavernái: addig kell nézni ezt a csodát, amíg még létezik.

Azt gondolnánk, épeszű ember sosem építene házat egy nyugvó vulkán majdnem függőleges kráterperemére, 300 méterrel meredeken a tenger fölött. Pedig Firát, Szantorini fővárosát ilyen helyre építették. Néhány meredek utcácska, és máris a kráterbe nézhetünk valamelyik kedves kis étterem káprázatos kilátást nyújtó teraszáról. Persze a drámai vacsorát Görögország talán legborsosabb árain kínálják errefelé: a pincérek kedvesen invitálnak, hosszú lépcsősorokat tesznek meg minden egyes fogásunkkal, kaktuszlikőrrel kínálnak, s végül udvariasan nemzetiségünk felöl érdeklődve tányérunk mellé csúszik a közel 100 eurós számla. De a vulkán szélén elköltött gyertyafényes éjszaka biztosan örök emlék marad.

Fira keskeny sikátoraiban minden második üzlet elegáns ékszerbolt. Itt főleg a kikötő előtt horgonyzó luxus óceánjárók amerikai és japán utasai költik számolatlanul pénzüket. Egy nyár közepi napon benépesül a főváros alatti öböl és egész Fira. Legtöbben a szomszédos Kréta szigetéről jönnek, csak hogy néhány órát eltöltsenek a híres kék-fehér szigeten. De több hajótársaság szervez egyhetes körutakat a görög szigetek között, s persze ezek kihagyhatatlan állomása Szantorini. Az egynapos turisták azonban többnyire kimaradnak az egyik legpompásabb élményből: nem láthatják sötétedés után a kráter oldalán hunyorgó apró fényeket, melyeket megannyi kivilágított kis terasz, étterem, szálloda, úszómedence alkot újra minden éjjel a helyiek és a látogatók nagy gyönyörűségére.

Fekete strandok
Bár az ember nagy álma, hogy eljusson Szantorinire, ha ez teljesült, azt kívánja, egyszer lakhasson a kráter valamelyik baldahinos ággyal, hófehér óriásfotelekkel és türkiz színű medencével megáldott teraszú, egyszerre pazar és bájos szállodájában. De amíg Fira, vagy a szomszédos és hasonlóan lenyűgöző Imerovigli luxusára nincs elegendő pénzünk, kénytelenek vagyunk megelégedni mondjuk a fővárostól negyedórányira, a sziget nyílt tenger felöli lapos oldalán található Kamarival. A tengerparti városka kellemes sétányával, számtalan tavernájával, hosszú strandjával persze földhöz ragadt álmaink csúcsa is lehetne, ha sosem jártunk volna Imerogviliben vagy Firában.

Kamari öble  miután a sziget kráter felöli meredek oldalán nemigen találhatunk megközelíthető partot - Szantorini egyik legnépszerűbb strandja. A több kilométeres partszakaszon durva fekete homokot találunk. Ennek oka, hogy a szigeten  mint minden  a homok is vulkáni kőzetből született: az apró szemcséket jól szemügyre véve rájövünk, hogy a feketétől a grafit szürkén át a vörös többféle árnyalatáig sokféle színű kőzetmorzsa keveredik benne. Egyébként hiába is keresnénk errefelé, sehol nincs hagyományos sárga vagy fehér homok. Ha megunnánk a nap melegét magában szívó, így gyakran hősugárzó hatását keltő fekete homokstrandokat, és az egyébként kristálytiszta tengert, válogathatunk a parti sétány mögötti szállodák medencéi között.

Antik Thira
Kamari látképét a városka fölött magasodó Mesa Vouno hegy teszi különlegessé. Amiért pedig a hegyet nem csak nézni, de megmászni is érdemes, az az, hogy tetején találtak rá az ókori Thira Kr. e. 1000 körül alapított, és a késő római időkig fennmaradt városmaradványaira. Néhány útikönyv szerint ide felgyalogolni csupán a kilátásért érdemes, de ez nem igaz. A városból sok épületet - az agorát, a színházat, köz-és magánépületeket - feltártak, amelyek között több órát is érdemes eltölteni a távoli múlt felidézésével. A leleményes, régészvérű turista még ma is - szó szerint - belebotolhat több ezer éves, kézzel festett cserépedény-darabokba, faragott kövekbe, mely arra utal, a görögök bizony nem csak ráérősen, de kissé hanyagul bánnak temérdek ókori emlékükkel.

Az egyetlen tényleg betartott szabály errefelé, hogy a múzeumok és romvárosok bizony szigorú és pontos nyitva tartási rend szerint látogathatók, ami - szintén helyi szokás szerint - csupán a délután derekáig, 3-4 óráig tart. Ha későn indulunk, ráadásul az ásatást Perissza felől körülbelül másfél órás hegymászással közelítjük meg, akkor valóban már csak a kilátásban gyönyörködhetünk odafent. A káprázatosan szép hegyi gyalogút helyett azonban választhatjuk a hegy másik oldalán, azaz Kamari felöl induló kikövezett utat, melyen jóval rövidebb idő alatt, és akár autóval, motorral is meg lehet közelíteni Thirát.

Akrotiri és Atlantisz?
A félhold alakú sziget délnyugati csücskében bújik meg Akrotiri kisvárosa, ahol egy több mint 3 500 éves város maradványait tárták fel. A görögök Pompeije csalódást okozhat, no nem azért, mintha nem lennének grandiózusak a feltárt utcák, házfalak, épen maradt homlokzatok, hanem mert az egész, egyébként folyamatosan feltárás alatt lévő várost befedték egy csúnya tetőszerkezettel. Minden házat nejlon és szivacs borít és pillanatnyilag sajnos csak az egykori város közel négy százaléka látogatható. A falakon talált freskódarabok, az udvarokon lelt edények és egyéb használati tárgyak pedig már az Athéni Nemzeti Múzeum kincseit gyarapítják, bár egy részüket megcsodálhatjuk a firai múzeumban. De persze ez is több a semminél, végtére is, mint ásatási területet, akár be is zárhatnák a munkálatok idejére.

Egyes elméletek szerint egyébként Akrotiri a hajdani titokzatos Atlantisz fejlett civilizációjú államának egyik központja volt. Eszerint Szantorinin a nagy részében a tengerbe süllyedt egykori Atlantisz maradványain járunk, s mi tagadás, a sziget misztikus hangulata elképzelhetővé teszi e feltételezést.

A Vörös-part
Akrotiri ásatásaitól nem messze húzódik a sziget legkülönlegesebb strandja, a Vörös strand. Ide kizárólag egy jó tíz perces, meredek ösvényen vezető sétával juthatunk el, de megéri a fáradságot. A sötétvörös homokföveny és a mögötte emelkedő meredek hegyoldal a különös, vulkanikus kőzetnek köszönheti színét. A parton néhány napágy és a sziklafalba benyúló kis büfék keltik a civilizáció látszatát. A vörös öböl egy holdbéli strandra emlékeztet, s a káprázatos színeket bámulva az embernek újfent az az érzése, ez a csoda sem az örökkévalóságé: úgy tűnik, a sziklaperem bármikor leszakadhat, és a kavicsos gyalogösvényen soha többé nem botladozik ámuldozó turista.

Kameni-szigetek, a vulkán közepe
A Szantorini ölelte vulkanikus kis szigetek egyike a kráter közepén terebélyesedő Nea Kameni, egy lávarengeteg a tenger közepén, ahová a kíváncsi és gyalogolni szerető utazó hajóval érkezik Athinosz kikötőjéből. A legújabb kráterszigeten a viszonylag fiatal (50-60 éves) kráterek peremén, valamint fekete megkövesedett lávafolyamok tetején barangolni egészen különös hangulatú. Nea Kameni tetejéről átlátni Szantorinire, a szemközti Paleo Kamenire és a második legnagyobb szigetre, Thirassziára is: körpanoráma a kráter közepén nyújtózó, itt-ott ma is kénesen füstölgő lávakupac tetejéről.

S hogy a vulkántúra porát lemossuk, még vulkanikus hőforrás melegítette tengeröbölben is fürödhetünk: a régi kráter szigete Paleo Kameni, melynek kis öblében 45 C fokos forrás melegíti a vastartalmú, vöröses iszappal kevert vizet. A kirándulóhajóról rendszeresen úsznak ki ide a vállalkozó kedvű turisták, hogy jótékony hatású iszappakolást és -fürdőt vegyenek, és egy darab vízen úszó horzsakővel térjenek vissza az öböl előtt horgonyzó hajóra.

Az egykori vulkánsziget harmadik darabja a lakott Thirasszia. Kikötőjéből százötven lépcsőfok vezet a pompás fekvésű Manolas falucskába, melynek valamelyik családi tavernájában a megfáradt vulkánmászó turista roston sült hal vagy szuflaki mellett gyönyörködhet a kaldera lenyűgöző kilátásában.

Naplemente Oia-ban
A sziget északnyugati csücskén fekvő Oiát szintén a kráter peremére építették. Állítólag az egykori bátor hajósoknak köszönhető, hogy a városka ma is gazdagabb szigeti társainál. Tény, hogy a vöröses sziklafalba vájt házak, fehér teraszok, kék templomtornyok, és a fehér malom mellett itt is számtalan luxusapartman és szálloda kínálja tengerre  és a naplementére - néző szobáit és lakosztályait. Oia apró utcácskái, művészeti galériái, hagyományos építészete és a legrafináltabb helyekre épített kávézói minden képzeletet felülmúlnak. Egy itt töltött este, a tengerbe bukó nap látványa  sokak szerint ez a világ legszebb naplementéje  egy pillanatra mindenkivel elfeledteti, hogy ezt a helyet egyszer ismét évszázadokig por és hamu takarja majd.