De egyszerre pomp�s haj�jukon f�rfiak lept�k meg: tyrrh�n kal�zok j�ttek gyors iramban a borsz�n� tengeren, rossz sorsuk vezette �ket ide.

Megl�tt�k az ifj�t, szem�kkel intettek egym�snak �s f�rg�n kiugr�ltak a partra, megfogt�k �t �s haj�jukra tuszkolt�k, �r�lve sz�v�kben a sz�p zs�km�nynak. Mert gondolt�k: bizonyosan valami kir�lyfi ker�lt a kez�kbe, aki�rt majd f�nyes v�lts�gd�jat fizet fels�ges apja. Meg akart�k k�t�zni, er�s bilincsbe verni, de a k�t�l nem tartotta meg, a bilincs messzire lehullott kez�r�l, l�b�r�l. � pedig nyugodtan �lt �s sz�p k�k szemei mosolyogtak.

Eszm�lt a korm�nyos �s odaki�ltott a t�rsainak:

– Ti szerencs�tlenek, melyik isten lehet, akit foglyul ejtettetek? Mert csod�s az ereje �s hatalmas s�ly�t remekbe k�sz�lt haj�nk sem tudja elviselni. Vagy Zeus �, vagy az ez�st�jas Apoll�n, vagy Poseid�n, a tenger istene, mert nem a haland� emberekhez hasonl�t, hanem istenekhez, akik az Olympos termeiben laknak. Nosza, engedj�tek, bocs�ssuk �t vissza a fekete partra t�st�nt, ne emelj�tek r� kezeteket, mert ha megharagszik, irt�zatos sz�lv�szt, rengeteg nagy vihart t�maszthat ellen�nk.

�gy sz�lt, de a vez�r gonosz sz�val mordult r�:

– Ostoba vagy, a sz�l ir�ny�t lesd ink�bb �s bontsd ki aszerint a vitorl�t, ez a te dolgod, a t�bbit b�zd r�nk, f�rfiakra. Meglehet, elj�n m�g vel�nk Egyiptomba vagy Kypros sziget�re, vagy ak�r a hyperboreiosokhoz, akik a f�ld sz�lein laknak, de a v�g�n csak megmondja, hogy kik a bar�tai, kik a rokonai, akik f�nyes v�lts�gd�jat fizetnek majd �rte, mert a mi kez�nkre adta �t az isten.

A korm�nyosnak engednie kellett, felvont�k a vitorl�t, a sz�l belekapott �s felduzzasztotta, csak �gy fesz�ltek a k�telek.

De egyszerre csod�latos dolgok t�rt�ntek. Bor �rasztotta el a haj� deszk�it, iv�sra ingerl�, j�szag� patakokban cs�rgedezett �s ambrosi�s illat sz�llt fel bel�le.

�multak, b�multak a haj�sok. De m�g sz�hoz sem jutottak, mikor hirtelen a vitorla cs�csa k�r� innen is, onnan is sz�l�venyige fon�dott, cs�ngtek rajta s�r�n a d�s sz�l�f�rt�k. Az �rbocot feket�n futotta be a repk�ny, vir�gban �llt minden �s gy�ny�r� gy�m�lcs kelt a vir�g nyom�n. Minden evez�r�d koszor�kat hordott. L�tt�k a kal�zok, s most m�r �k s�rgett�k a korm�nyost, hogy ford�tsa part fel� a haj�t.

Ki im�nt foglyuk volt, sz�rny� oroszl�nn� v�lt a szem�k el�tt a haj� orr�ban, �s a k�zep�be bozontos nyak� medv�t teremtett. Hangosan elb�d�lt �s felt�p�szkodott, oroszl�nszeme haragosan villant meg. A kal�zok riadtan h�z�dtak el�le a haj� v�g�be, mind a korm�nyos k�r�l tolongtak, h�tha most is seg�t seg�t� b�lcs lelke. De a f�lelmetes isten is ott termett, megragadta a vez�rt, a t�bbiek pedig futottak, ki merre l�tott �s egym�s ut�n ugr�ltak a tengerbe. Ott azt�n mindny�jan delfinekk� v�ltoztak.

Csak a korm�nyoson k�ny�r�lt az isten. �t boldogg� tette �s �gy besz�lt hozz�:

– Ne f�lj, der�k ember, benned kedvemet leltem. Mert tudd meg, �n vagyok Dionysos, a hangos szav� isten, az �n any�m Kadmos le�nya, Semel�, Zeus szerelmese.

S miut�n gazdagg�, minden emberek k�zt a legboldogabb� tette a korm�nyost, elt�nt ism�t az emberek szeme el�l. De hol m�mor fakaszt dalos kedvet, minden�tt ott van �, a sz�pszem� Semel� fia, Dionysos.

Trencs�nyi-Waldapfel Imre