A mítosz összeomlása Adonisz Jeorgiádisz könyve nyomán

A mitosz összeomlása

Ez a címe  Ádonisz Jeorgiádisz, neves archeológus és hellén-kutató 2002-ben kiadott könyvének.

A könyv hosszú évek kutatásának az eredménye és a feltárt tényeket, állításokat az ókóri írók, tudósók műveiből vett idézetekkel bizonyítja, amelyek melett minden esetben ott áll az ógörög szöveg is, lehetőséget adva az olvasónak hogy leellenőrizze a fordítást.
Miért most?
Talán mert ezekben a "modern" időkben mikor Angliában a szexuális nevelés keretein belül olyan dokumentum filmeket vetítetenek a fiataloknak melyek őket közvetetten arra bátorítják hogy ki kell próbálni mindkét nemmel a szexuális együttlétet, mikor a "haladás" jelképeként a norvég televízióban a kormány egyik miniszterének a homoszexuális társával kötött esküvőjét lehet végig követni, mikor Hollandiában a fejlődés jelképeként olyan törvényt hoznak mely megengedi a homoszexuális pároknak gyerekek örökbe fogadását, mikor Magyarországon a Terry Black per ily nagy port felkavar, enyhén szólva a túlzás korában, amikor a századeleji homoszexulitást pellengérező hangulatot pont az ellenkezője váltja fel, időszerű visszanézni az Európai kúltúra alapját létrehozó őseinkre, az ókóri görögökre. Ugyanis ha igaz az amit annyian állítanak hogy ebben a fejlett kúltúrájú társadalomban a homoszexualitás és pederasztia elfogadott volt, akkor a mai idők ezen irányú törekvései is teljesen más színben tűnhetnek fel. Ennek az óriási kérdéskörnek a tanulmányozását vette vállaira az archeológus és ennek eredményeit mutatja be a könyvben. Igyekszem röviden vázolni a könyv tartalmát, ízelítőt adva belőle és összefoglalva a fontosabb és irányt adó gondolatokat.

Spárta-Athén

Az ókóri világ két vezető városa és társadalma, kiemelkedő fontosságú a történelem eseményei során. A fennmaradt dokumentumokban sehol nem található meg a "homoszexuális"-nak megfelelő kifejezés. Dover professzor a "Homoszexualitás az ókóri Görögországban" c. művében úgy véli és magyarázza hogy azért mert ez egy természetesen elfogadott cselekedet, viselkedésforma volt az ókóri világban. Valóban nincs ilyen kifejezés az ókóri iratokban de ennek oka hogy van egy másik szó amit erre használtak, éspedig a "kinaidosz" melynek a jelentése nagyon is pejoratív volt, mint kitűnik a korabeli fennmaradt dokumentumokból. Megfelel körülbelül a mai "elátkozott" szónak. Egy másik, e témában íródótt könyv szerint (Sziámákisz, "Az elfajzottak") Spárta szexuálisan valódi bordélyházra emlékeztetett, fajtalanok bolondokházára (B kötet, 36 old., görög kiadás). A könyvben  még olyan állítások is vannak hogy Spártában a fiatal lányokat "többen használták", majd férjhez menésük után közvetlenül nem hálhattak a férjükkel hanem öreg, leszbikus öregasszonyok kínozták őket, majd régi házasként több férfivel háltak együtt a családból. Mivel ilyen élete volt egy nőnek, öregasszony korában ugyanolyan rosszindulattal fordult a fiatal házas asszonyok felé mint amilyennel őt annak idején megkínozták. Ugyanezzel magyarázza az író hogy miért küldték olyan hazafi módra az asszonyok a férjüket a háborúba, vagyis annyira utálták őket hogy kezükbe adva a pallost mondták nekik hogy vagy győztők vagy ezen a palloson hozzanak haza halva benneteket (B. kötet, 38 old. görög kiadás), remélvén az utóbbit. A fiatal fiúkkal kapcsolatban úgy véli hogy ezeket kötelezték arra hogy ruhátlanul tornásszanak, edzzenek, lehetőséget adva arra hogy öreg élvhajhászok bámulhassák a fiatal testeket (B kötet, 40 old., görög kiadás).
Érdekes módón az ókóri írókat tanulmányozva a fennt leírtaknak pontosan az ellenkezőjét találjuk. Xenophon a "Symposion" (Bankett) c. művének a VIII,55 részében éppen arról beszél hogy "a Lakedaimóniak ellenkezőleg, úgy hiszik, hogy ha valaki fiatal férfi testére vágyik, az lehetetlen hogy jót és ártatlant elérjen.." . És itt egy kis kitérővel egy nagyon fontos dolgot kell megjegyezzünk, amelyen az egész hipotézise az ókóri Görögország homoszexualitásának áll vagy bukik.  Jeorgiádisz könyvének későbbi fejezetében taglalja a "szerető" szó jelentését az ókóri iratokban. A "szerető" szóra a görög nyelvben ma is két kifejezés létezik, egyik az "erasztisz", másik az "eromenosz". Az ókóri szövegekben e két szót a fiatal és az idősebb férfi esetében használták és amint a cikk további részében  bemutatjuk, e két fogalmat leginkább a  ma használt "tanító", "nevelő" "védelmező", "írányító" és "tanuló", "nevelt", "védelmezett", "írányított" szavak összértelmezéséből kaphatnánk meg. A cikk további részében a "védelmező" szót fogjuk erre az összetett jelenség kifejezésére használni.

A Spártai szokásokhoz visszatérve e rövid kis kitérő után, a könyv idevágó idézetekkel szolgál Plutarchos műveiből, a "Párhuzamos életrajzok"-ből (Lükurgos XVII,4) ahol az író leírja hogy a fiatal fiúk védelmezői hozzájárulnak a fiúk rossz avagy jó híréhez és konkrétan elmondja hogy amikor egy harc során egy védelmező "udvariatlan" ("agenosz") kiáltásra ragadtatta magát, az urak megbüntették. Valamint azt is elmeséli hogy a fiatal nemes asszonyok akik ezen ifjak iránt szerelemmel/szeretettel viselkedtek, nem voltak egymásra féltékenyek hanem éppen ellenkezőleg az ugyanazon fiúkat szeretők, védelmezők szoros baráti kapcsolatban álltak egymással, ezzel is elősegítve azt hogy az általuk nevelt ifjú tökéletes legyen. Arról pedig hogy a Spártai asszonyok hogyan vélekedtek a férfiaikról Plutarchos így ír (Lükurgos XIV,4).

"Amikor úgy látszik egy idegen nő azt mondta Gorgonak (VA. Leonidas, Spártai férfi felesége) /csak ti a Lakóniai asszonyok vagytok férjeitek teljes urai/, Gorgo válaszolt: /Valóban mert csak mi szülünk igazi férfiakat/".

Megjegyezzük hogy Plutarchos az egyik legtöbbet idézett forrás az ókóri homoszexualitást mint bevett szokást bemutató könyvekben. És még egy utolsó idézet (a nagyon sokból ami Jeorgiádisz könyvében megtalálható).

" az ifjak közötti lelki kapcsolatnak semmi köze nem volt a testi kapcsolathoz és aki gyalázatosan közeledett a másikhoz egész életében becstelen maradt" (ford. ógörögből: elvesztette a politikai és állampolgári jogait).

Az Athéniak közül a már idézett Sziámákisz könyv rengeteg híres embert besorol a homoszexuális, pedofil kategóriába, olyan neves férfiúkat mint Szolón, Aiszkhülosz, Sophoklész, Euripidesz, majd mint ezen viselkedésformát szimpatizálókat, lehetséges gyakorlókat olyanokat említ mint Herodotos, Thuküdides, Xenophon, Parmenides és mások. Platónról azt állítja hogy bebizonyítja könyveiben hogy a nők és férfiak közötti szexuális kapcsolat természetellenes (! lsd alábbi idézet) majd Szókratészt minden idők legnagyobb pedofiljának mutatja be.
Jeorgiádisz könyvében sok idézetre válaszol, adja meg értelmezésüket sőt kijavít rosszul lefordított ógörög szövegeket, az eredetit mindig az olvasó rendelkezésére bocsátva. Idézzük itt a megrágalmazott Platón sorait ("Törvények" 636 c), aki a nagy Szókratésznek volt tanítványa:

"Teljesen érthető tehát hogy a természet a nőneműt születésétől kezdődően arra készteti hogy a hímneművel kontaktusba lépjen, és az élvezet ezeknél (megj.: az ilyen jellegű kapcsolatoknál) láthatóan a természet szerint van megadva, míg a hímnemű hímneművel valamint nőnemű nőneművel való kontaktusa természetellenes".

Megemlíti ugyanakkor hogy az aki olyan törvényt javasol mely a természetből vett példák alapján törvényesnek a különböző neműek közötti kapcsolatot kiáltja ki, az nagyon helyesen cselekszik. Valamint javasolja hogy az Athéni polgárok ne adják lenebb a madaraknál és egyéb állatfajtáknál, ahol meg lehet figyelni hogy a fiatal állatok nem keverednek nemzési aktusba csakis az érettségi koruk elérte után a párjukkal, és az Athéniaknak különbeknek kell ezeknél lenniük.

A 841d törvény kimondja:

"Senki ne merészeljen kontaktusba bocsátkozni a bátrakkal és szabadokkal csakis a saját feleségükkel, és az sem megengedhető hogy törvénytelen spermát vethessen kurtizánokba avagy magtalan férfiakba természetellenesen, avagy valószínűleg jobb ha a férfiak közötti kontaktust teljesen betiltatjuk"

Ki merészelne manapság ilyen kemény törvénykezést hozni?

Xenophon az "Apomnemoneumata"-ban (A,II30) a következőket írja Szokratészról:

"Ellenkezőleg,  mikor észrevette hogy Kritias szerelmes lett Euthidimosba és megpróbálta őt használni mint azok akik venerikusan élvezik a testeket, Szokratész lebeszélte őt mondván hogy egy szabad embernek érdemtelen és egy erényes, művelt embernek illetlen hogy attól akit szeret, aki miatt szeretné  hogy ő sokat érőnek látsszon, kéregessen, könyörögvén és kérlelvén hogy ne fossza meg valamitől ami minden más csak nem átadható javak. Mivel Kritias nem hallgatott e szavakra és nem tántorodott el céljától, azt mondják hogy Szokratész, mások és Euthidimos jelenlétében azt mondta hogy neki úgy tűnik hogy Kritias valami olyasmiben szenved mint a disznók, mivel kívánja hogy Euthidimészhez dörzsölődjön, úgy mint ahogy a disznók dörzsölődnek a kövekhez. Ezek miatt pontosan Kritias gyűlölte Szokratészt"

Az Athéniaik törvénykezése a homoszexualitással kapcsolatban

Az i.e. IV századbeli Athén törvényei Aischines jóvoltából maradtak az utókorra. Hogy hogyan?
A történet akkor játszódik mikor a 2. Athéni szövetség válsághelyzetbe kerül mert Makedóniában Philippos veszi kezébe az uralmat és hatalma, befolyása folyton növekszik. Ekkor az Athéni politikusok körében tulajdonképpen 2 főcsoport alakul ki, az egyik a filomakedón, a másik az antimakedón csoport. Aischines maga eredetileg antimakedón és 346-ban részt vesz abban a küldöttségben melyet az Athéni népgyülés Philiposhoz küld béketárgyalásokat folytatni. A tárgyalások során megkötik a Békeszövetséget (Filokrateio Eirini), amely viszont az antimakedónók szemében igazi szálka, főleg hogy Aischinest tulajdonképpen az eszme árulójaként tartják számon, mivel a tárgyalásokat követően Philippos lelkes híve lesz Philokratesszel együtt. Aischinest Démosthenés ezért hazaárulással vádolja és olyan vádakat hangoztatnak hogy Philippos őt megvesztegette volna. Aischines ellen végül pert indítanak, melyben vádlója Démosthenés melett egy bizonyos Timarchosz, egy tekintélyes de feslett életű polgár. Aischines furcsa módón nem a védelemre helyezi a hangsúlyt hanem egy régi, még Szolón idejéből fennmaradt törvényre hivatkozik, mely kimondja hogy olyan állampolgár melynek magatartásában kivetnivalót találnak az Athéni polgárok, megfosztatik minden állampolgári és politikai jogától. Ennek a törvénynek az értelmében Timarchosz nem jelentheti föl és nem foghatja őt perbe, mert Timarchosz homoszexualitása miatt nem teljes jogú állampolgár. Ezeknek a törvényeknek az alapján Aischines valóban megnyeri a pert és Timarchoszt elitélik, megfosztják állampolgári és politikai jogaitól. Bizonyos források szerint Timarchosz már meg sem várja az ítélet kihirdetését, öngyilkos lesz. Aischines Timarchoszhoz intézett beszédében fennmaradtak a korabeli törvénykezések homoszexualitásra vonatkozó részei. Ebből idézünk a következőkben, a teljesség igénye nélkül.
Érdemes még megjegyezni hogy ezek a törvények annyira kemények, hogy soha semmiféle demokráciában azóta sem voltak ilyen kemény törvények a homoszexuálisok ellen. Bizonyos teóriák azt magyarázzák hogy talán azért mert annyira súlyossá fejlődőtt ez a probléma a 4. századi Athénben hogy ezek az intézkedések szükségszerűen voltak ennyire kemények. Különböző forrásokból azonban tudjuk hogy már a 7. században, Szolón idején is kemény törvényeket hoztak a homoszexuálisok ellen, tehát ez a fennti teória sem állja meg a helyét.

Aischines Timarchosz ellen, 12

"A tanítók ne nyissák ki az iskolákat a nap felkelte előtt és csukják be azokat a napnyugta előtt. Senkinek aki 13 éven felüli nem engedtetik meg hogy bemenjen az iskolába amikor bennt vannak a gyerekek, kivéve ha ezen személy fia, sógóra vagy testvére a tanítónak. A megszegőnek halálbüntetés jár. A Tornatanárok, Hermész ünnepei alkalmával, kötelesek arra hogy senki időset, és semmiképpen ne hagyják a gyerekekkel együtt ülni. A tornatanár aki ilyet megenged és nem utasítja ki a gümnasztirion-ból a megszegőt, maga is bűnözik a szabad gyermekek megrontásával kapcsolatos törvény nevében. A horigosok (megj. "szponzor") akiket a tanács nevez ki kötelezően negyven év fölöttiek kell legyenek."

Aischines Timarchosz ellen, 16

"Ha egy Athéni megsért egy szabad ifjút, akkor annak gyámja írást (megj.:feljelentést) nyújtson be a törvényhozóknak és kérje a megsértő büntetését. Ha a bíróság elitéli, átadatik a tizenegy hóhérnak és még aznap kivégeztetik. Ha pénzbírsággal súlytanák, amit köteles tizenegy napon belül a per lejárta után kifizetni, ha nincs módjában rögtön kifizetni akkor letartóztatásban (megj. szabadságvesztében) legyen addig amíg kifizeti, bűnösek ugyanezekért a cselekedetekért legyenek azok is akik a rabszolgák ellen követnek el (megj.:ilyen tettet)."

E törvényhez hasonló Szolón idejében is volt, Démoszthenész írásában láthatjuk. (Démoszthenész, "Kata Midias").

Aischines Timarchosz ellen, 21

"Ha egy Athéni homoszexuális kapcsolatba keveredik (megj. a "heteriszi" ige van használva, ebből származik a hetéra szó is, de a heterogén is) akkor megtiltatik:
1) hogy egyike legyen a kilenc főúrnak
2) hogy lelkipásztor legyen
3) hogy nyilvános perben ügyvédkedjen
4) hogy bármilyen tisztséget viselhessen az Athéni Körzet belső vagy külső kerületein belül, legyen akár sorsolás akár választás eredménye ez a tisztség
5) hogy hírnökként, kikiáltóként működhessen vagy más hírnököket, kikiáltókat cenzorálhasson
6) hogy bemehessen nyilvános szent helyekre, hogy vallási ceremóniákon részt vehessen és fejkoszorút viselhessen ezeken és az agora olyan részein közlekedjen amelyek szenteltvízhintővel meg lettek szentelve.
A fennti tiltó rendelkezések megszegője, ha törvénytelen szerelmi cselekedetekben találtatik bűnös, halállal büntetendő."

Démoszthenész, Timarchosz védője a fennt említett perben,  írja a Szolón törvényeire vonatkozva ("Kata Androtion" 21, 30 paragrafus):

"A homoszexuális kapcsolatra lépőknek (megj. a "heteriszi" ige van használva) nincs joguk beszélni, de följelentést tenni sem a bíróságokon."

És mivel a "heteriszi" ige magyarázatán sokminden áll vagy bukik, Aischines munkájának 29-30 paragrafusában tisztázza hogy az ige használata a törvényhozó által egyáltalán nem volt véletlen, mert:

"harmadszor: kire vonatkozik ez a rendelet? Azokra akik pénz ellenében szerelmi kapcsolatra léptek vagy akik heteroszok lettek (megj.:homoszexuálisok kapcsolata). Mert a törvényhozó véleménye az volt hogy aki eladja vagy aki meggyalázza a saját testét, ugyanilyen könnyen eladhatja az állam érdekeit is".

Tehát Aiskhines megadja a magyarázatot hogy nem egy dologról volt szó, mint ahogy azok állítják akik a fordításokban a "heterosz"-nak és az ebből származó igének a prostituált jelentést adják, hanem két különböző dologról, a homoszexuális kapcsolatról és a szerelem pénzért való árusításáról. Ezt a tényt a Timarchosz elleni per egy másik tanújának fennmaradt beszéde is tükrözi, ugyanis megjelenik Timarchosz volt férfi-szeretője aki nem a "prostituált" tényével vádolja Timarchoszt, aminek súlyos következményei lehettek volna Timarchosz-ra nézve, hanem azzal hogy elhagyta őt egy másik férfi kedvéért. E tényt bizonyítja az is hogy a fennmaradt írásokból láthatjuk hogy minden fiatal nő aki valakivel szexuális kapcsolatba keveredik, anélkül hogy az illető a hites férje lenne, tehát nincs férjnél, nem rabszolga, nem szolgálóleány vagy prostituált, az hetéra.

Hetéra síppal. Symposion. (500-480 i.e.)

Tehát a klasszikus korabeli Athénben nem lehetett viszonyt kezdeni valakivel, úgy mint ahogyan azt manapság lehet. Erre jó példával szolgálnak azok a nők akik egész életükben hetéraként éltek és ezt a jellemzést nem vethették le magukról akkor sem ha évtizedekig éltek ugyanazzal a férfivel és gyereket is szültek nekik. Ennek egyik legfényesebb példája Aspasia, Periklész élettársa, aki 20 évet élt Periklésszel és fiút is szült neki, ifj. Periklész-t, aki később az Arginousza-i sztratégosz lett (tisztviselő, a mai tábornoknak megfelelő aki döntött háború és béke kérdésében). Időközben egybe keltek, de a jellemzést Aspasia soha nem tudta magáról levetni. A Lidll Scott szótárban pontosan meg lehet találni a két fogalom magyarázatát.
Mivel nem szeretném tovább bonyolítani a fogalmakat, még csak annyit érdemes megjegyezni hogy Aischines tisztázza beszédében hogy Timarchosz mindkét rendelkezés ellen is vétett, homoszexuális is volt de prostituált is, tehát mindkét vétkéért kéri hogy elitéljék (amint az meg is történt).

És álljon itt még egy idézet Aischines beszédéből:

Aischines Timarchosz ellen, 13

"Ha valaki, akár apa akár testvér akár rokon vagy gyám vagy valaki akinek valamiféle hatalma van a gyermek fölött, pénzért a gyermeket átengedi, ebben az esetben a gyermek ellen nem hoznak büntetőjogi törvénykezést, de az ellen aki fizetett és az ellen aki átengedte a gyermeket igen."

Az idézeteket még lehetne folytatni, ám akkor itt is könyv íródnék. Csak tisztázni kéne hogy a könyv írójának mi a célja. Nem azt bizonyítani hogy nem volt homoszexualitás vagy pedofilia az ókóri Görögországban hanem azt hogy ez nem volt egy természetes, elfogadott dolog mint ahogyan azt sokan a szakmában állítják.

Álljon itt két idézet még a fejezet bezárásához.
H. I. Marrou: "A nevelés története az ókóri Görögországban", (55. oldal, görög kiadás):

"Az ókóri Görögországra rá akarták bizonyítani hogy a perverzek paradicsoma volt, ami túlzás. A görög nyelv szótára és a legtöbb görög város törvénykezése bizonyítják hogy a perverzséget mindig is egy abberációként kezelték"

Robert Flaceliere, "A szerelem az ókóri Görögországban" (230 old, görög kiadás, Papadimas kiadó):

"Végül, hiba lenne azt állítani hogy a szerelemnek ez a fajtája tiszteletben vagy általános elfogadtatásban részesült volna"

 Az "eraszthsz" és "eromenosz" fogalma

Mire alapozzák tehát azok a teóriájukat akik azt állítják hogy a homoszexualitás és a pederasztia egy elfogadott, követendő dolog volt az ókóri görög városállamokban? Az "eromenosz" és "eraszthsz" valamint "pederasztia" szavak gyakori előfordulására az ókóri szövegekben valamint az ilyen jeleneteket ábrázoló fennmaradt edénymaradványokra.

Álljon itt ismét egy idézet Robert Flaceliere "Szerelem az ókóri Görögországban" c. művéből:

"Semmi kétség, Homérosz sem istennek sem embernek nem írja számlájára a "fiúk iránti szerelmet", mint ahogyan azt az utána következő költők fogják tenni".

"Fontos hogy számon tartsuk, hogy Homérosznál nem találtuk nyomát sem nőgyülöletnek vagy homoszexualitásnak".

"Ahogy azt mindannyian tudjuk, a görög szerelem a fiúk iránt érzett szerelem és pontosabban a pederasztia. De ez a szó a francia nyelvben majdnem mindig a perverzitást jelenti míg a görög írásokban a "pederasztia" az ártatlan és önzetlen szerelem és nem a homoszexuális kapcsolat".

Hogy megértsük a fennti idézetek jelentőségét fontos megjegyezni hogy a Homéroszi hősők közül, a homoszexualitást bizonyítani akarók Akhilleusz és Patroklosz barátságát hozzák föl egyik erős bizonyítékuknak. Azt mellékes tényként tartják számon hogy az egész Iliász az akhájok megpróbáltatásairól szól, ami Akhilleusz haragja nyomán tör rájuk miután ez utóbbitól elrabolták Bríszéiszt, az ágyasát.

És következzen néhány Platón idézet.

Platón, "Euthidimoszhoz", 282b bekezdés:

"Az apától is tehát persze ezt úgy gondolom meg kell kapja bárki (megj.: a bölcsességet), sokkal inkább mint pénzt, és a gyámtól és a barátoktól és másoktól, de azoktól is akik állítják  hogy a szerető (eraszthsz) szerepét játsszák, és az idegenektől és a polgártársaktól, annak aki a bölcsességet keresi semmi becstelenség, ó Kleinia nem létezik, de az sem sértő hogy szolgáld és leigázd magad a szeretőnek vagy bármely más személynek, és teljesen ki akard őt szolgálni, persze ha ezen szolgálatok azok közül valók melyek becsülendők, mindezt azon erős buzgalomból hogy bölcs legyél"

A szerető szó ókóri jelentése kezd kibontakozni a fennti idézetben. Érdemes itt megjegyezni hogy Platónt a homoszexualitás teoretikus kifejezőként tartják számon, így van ez vajon? Következzen a teljesen félreértelmezett írásából részlet, melynek fordítását modern görög nyelvre Athanasopoulou úr készítette, az alábbiakban pedig magyarra kellő körültekintéssel és figyelemmel általam lett fordítva.

Platón, "Symposium", IX

"..és így a szerelmi kapcsolat és Érosz sem mindig szép és dicséretes, csak az (megj.: az az Erosz isten) amely nemes szerelmi kapcsolatra vezet.

Pándémos (pandhmosz=mai jelentése tömeges, össznépi) Aphrodité szerelme tehát olyan mint azt a neve mutatja, népies és véletlenszerűen cselekedik. És ez az amely a közönséges embereket uralja. Ezek (az emberek) kivételt nem téve szerelembe esnek nőkkel vagy fiatal gyermekekkel, másodszor  akiket és ha megszeretnek , inkább a testüket mint a lelküket szeretik meg, aztán meg szerelembe esnek a legbutább teremtményekkel, mert csak a szerelmi aktus érdekli őket és nem érdekli őket a morális oldala a cselekedetnek. Ezért történik hogy azt cselekednek amit a sors hoz nekik (megj.:véletlenszerűen, ige a tychi=szerencse, véletlen szóból), jót vagy rosszat, mindegy... Ezzel szemben Urania Aphrodité (uranosz=ég, égi szerelem) szerelme a nőnemű részvétele nélkül, csakis a hímneművel létezik. Ez a pederasztia. Aztán meg Urania a legősibb és nincs benne erkölcstelen elem. Azért fordulnak a férfiak fele akiket ez a szerelem ihlet, valóban a természetes erő és okosság iránti szerelemből"

És jöjjön talán a legszebb idézet, Platón, "Symposium", XXVII, Szokratész beszéde

"..és hiszem hogy mindenki bármit képes cselekedni azért hogy az erényt és egy dicső hírnevet halhatatlanná tegyen, minél magasabbrendű annál inkább. Mert szerelmesek (megj.:az emberek) a halhatatlanságba. És azok akik testükben termékenyek, figyelmüket a nők felé fordítják, és így szerelmesek lesznek, biztosítván a gyermekáldás által a halhatatlanságot és az utókor elismerését és a boldogságot mindörökké, ahogyan azt gondolják. De léteznek a lélekben termékenyek - mert vannak emberek akik lélekben maghordók inkább mint testben, oly magot hordanak melyekhez a lélekben való kihordás és vajúdás talál...Ha valaki tehát ezekben (megj.:lelki magvakban) termékeny és szent lelke van, amikor olyan korba kerül, meg szeretné ezeket szülni és újrateremteni, és gondolom ide-oda jártában  keresi a megfelelő szép környezetet hogy vajúdjon. Mert csúf környezetben soha nem fog vajúdni. Ezért szereti jobban a szép testeket mint a csúfakat, mivelhogy maghordozó, és ha találkozik egy szép, bátor és nemes lélekkel, imádja ezt a test és lélek kombinációt. És egy ilyen emberhez nehézség nélkül beszél az erényről és arról hogy milyen kell legyen az értékes ember, és milyen elfoglaltságok találnak hozzá, és megpróbálja őt általános nevelésben részesíteni. Kapcsolatba lépvén tehát egy szép társsal és a társaságában forgolódva megtermékenyíti és megszüli, a magot amit azelőttről hordozott és nem feledkezik meg a szépségről legyen az jelen vagy nem. És amit megszült azt műveli és növeli a társával együtt. Így hát a köztük lévő kommunikáció magasabbrendű annál ami az apa és testi gyermekei között van és ennél sokkal hűségesebb barátság köti össze őket, mivelhogy összekötik őket a közös gyermekeik, amik szebbek és sokkal halhatatlanabbak. És bárki jobban szeretné hogy ilyen lelki gyermekei legyenek, mint testi gyermekei, különösen ha Homéroszra, Hesiodosra és más költőkre gondol, csodálván a lelki (megj.: intellektuális) leszármazottaikat melyeket ránk hagytak és melyek minőségükkel, nekik halhatatlan dicsőséget és az utókor elismerését adományozzák. De példának vehetjük akár a lelki gyermekeit Lakedaimóniában Lükurgosnak, kik Lakedaimónia de egész Görögország megmentői...."

 Tehát Platón nemcsak hogy nem tartja követendőnek a testi szerelmet hanem éppen arról ír hogy miért jobb és szebb a lelki szerelem a testinél. Innen ered a Plátói szerelem kifejezés is, ami talán rosszul értelmezve lett átvive a különböző neműek közötti lelki kapcsolatra. De Xenophon is a már említett "Lakedaimóniak alkotmánya" c. művében fontosnak tartja hogy a pederasztiát megemlítse a különböző nevelési formák között. Elég furcsa lenne ha a ma értelmezett formájában annak idején nevelési eszköznek tartották volna. A fenntiekből de még több írásból is kitűnik hogy ha valaki a "szerető" szót az ókóri görög írásokban a "nevelő"-vel helyettesítené akkor talán közelebb kerülnénk az igazsághoz.
Arról lehet szó hogy az ókóri görög városállamokban a kötelező, nevelőintézetekben megszabott tanító-tanuló, a családi és baráti kapcsolatokon kívül még létezhetett egy másik nevelő jellegű kapcsolat, amelynek célja az ifjú beavatása a szociális és politikai élet relytelmeibe, a viselkedésformák, az akkori etikett elsajátítása, erények, morális értékek és valós veszélyekre való tanítás. Ezt a feladatot vállalta magára egy idősebb polgár és a nevelt fiúk 12-18 év között voltak. A nevelés egészen az ifjú nagykorúságáig tartott (megj.: addig amíg a fiúnak serkedni kezdett a szakálla). Utána maga a felnőtt fiú is lehetett tanítója egy fiatalabb fiúgyermeknek. Különböző írások bizonyítják hogy ennek a kapcsolatnak szabályként vége kelett legyen az ifjú felnőtté válásakor, hisz ha nem akkor valóban tápot adtak volna arra hogy esetleg homoszexualitással vádolják őket, aminek amint láttuk nagyon súlyos következményei voltak az akkori törvénykezés értelmében Ez is magyarázza azt a tényt is miért látták olyan súlyosnak azt ha a tanító (ógörög szövegekben szerető) fiatalabb volt mint a tanuló (Xenophon), valamint hogy egy valaki lehetett egyben tanító is és tanuló is, de nem ugyanazzal a személlyel kapcsolatban.
Ez a tény magyarázhatja azt is hogyan volt lehetséges egyáltalán a Theba-i Légiónak (Legio Thebaica) a létezése, ami az írásokból tudjuk hogy 300 szerető párból állott. Hogyan lehetett volna másképpen megtartani a rendet és fegyelmet, hogyha szerelmi tusakodások és féltékenységek ütötték volna fel a fejüket ami lehetetlen lett volna ha valóban szerelmes párokról lett volna szó.

Ókori edénymaradványok

A homoszexualitást és pederasztiát mint bevett gyakorlatot, viselkedésformát bizonyítani akarók egyik erős érve a fennmaradt cserép és agyagedényeken látható jelenetek. Ebből a szempontból a 6. és 4. i.e. századból származó edények lehetnek a mérvadók, hisz erre az időszakra vonatkozik a taglalt téma is. Amint azt a szakmabeliek és az ezzel foglalkozók tudják, az edényeken minden periódusban valamely más más téma volt a főszereplő, de minden témát feldolgoztak a cserépfestő művészek. A már említett Dover könyvben összesen 600 edény van példának felhozva, amikről viszont maga az író megállapítja hogy nem mindegyiken található témába vágó jelenet. A részletes kutatás azt mutatta hogy a Dover könyvben szereplő edények közül összesen 30 (!) -on található homoszexualitással, pederasztiával foglalkozó vagy erre utaló rajz, a többi vagy teljesen más témájú jelenetet ábrázol vagy különböző neműek közötti szerelmi aktusokat, kifejezésmódókat mutat be.

Symposion az "androna"-ban.

Az összszáma az ókóri görög edényeknek több tízezer körül mozog, amelyekből csak az Attikai műhelyből származók körülbelül 80,000 edény. A fennmaradt maradványokon SEHOL nem lehet homoszexuális aktust ábrázoló jelenetet találni. Ilyen jellegű ábrázolások csak a satyrosok között vannak, mely lények a perverzitás kifejezői voltak az ókóri mondákban, regékben. Az edénymaradványok némelyikén még megtalálható a DIAMIRIA-nak elnevezett prokatarktikus kapcsolatnak értelmezett jelenet, melynek során idősebb férfi látszik nemi szervét fiatal fiú combjai közé helyezni. Ezt egyesek úgy értelmezték mint a homoszexuális, pederaszta kapcsolatok előjátékát, míg valószínűleg arról lehetett szó hogy mivel ennyire kemény törvények lehettek a homoszexualitásra vonatkozóan ez érinthette a művészeket is, ezért a homoszexualitást kifejezni akaró cserépfestők ezzel a jelenettel tehették csak azt meg.

A fennmaradt edények is azt bizonyítják hogy az ókóri görög társadalom egy nagyon is konzervatív társadalom lehetett ahol az ilyen jellegű művészi megnyilatkozás csakis burkoltan jöhetett létre.

 Görög mitológia

Az ókori görög világ tanulmányozásában nagy fejezetet kell szentelni a görög mitológiának. Lássuk hát hogyan mutatja be a szerelmet a görög mitológia és milyen utalások vannak homoszexuális kapcsolatokra.
A Trójai háború ma már bizonyítottan gazdasági okokból kezdődőtt. De mivelhogy a görög szellemnek elfogadhatatlan hogy egy ilyen nagyságu, véres háború csakis a hatalom elnyerésért folyjon, a háború tényét elfogadhatóvá tette Menelaos-nak a sürgető vágya hogy feleségét, a szépséges Helenát visszaszerezze magának. De az egész Homéroszi művet végigkíséri a férfi és nő közötti szerelem szépsége és lebilincselő, megállíthatatlan ereje.
Akhilleusz otthagy csapot papot és az akhájokat a harcban, mert Agamemnón elrabolja szerelmesét, Bríszéiszt. Majd az Iliász végén, miután megtörténik az elérzékenyítő találkozás Akhilleusz és Priamos között, a két hős elválik majd Akhilleusz Bríszéisz ölelésében alszik.
Hektor feleségével, Andromaché-vel tökéletes egyetértésben él, ez utóbbinak Hektor elveszítéséért érzett fájdalma és sirámai mélyen egy szerelmes asszony hangja. Az Odüsszeiá-ban, Odüsszeusznak nagyon sok szerelmi kalandon kell átmennie míg hazájába ér, de minden esetben nő iránt lobban szerelemre.
Itt meg kell jegyezni hogy a görögök történelmében Homérosz a Mindenség kezdete, nagyságát még Platón is elismeri, akit köztudottan nem lehetett a költők barátjának nevezni, és elég sokatmondó hogy a rengeteg gyönyörű szerelmi történetben amiket leír nyoma sincs homoszexuális kapcsolatoknak, mint ahogyan azt egyesek belemagyarázni szeretnék. Nézzünk pár más híres Homéroszi szerelmet.

Oinomaos király annak igéri lánya, Hippodameia kezét aki legyőzi őt a kocsiversenyben, tudván hogy ott mindig csakis ő győzhet. Pelops meggyőzi a király kocsisát, Myrtilos-t hogy segítsen. Myrtilos kiveszi Oinomaos király kocsijából a kerékszöget és így Pelops lesz a győztes. A hálátlan Pelops Myrtilost bedobja a tengerbe aki mielőtt meghal, elátkozza Pelops egész nemzetségét. Így húzódik majd az átok a Pelopidák sorsán végig, nemzedékről nemzedékre.

A szerelem a görögök számára annyira legyőzhetetlen, hogy még egy királylány elárulja apját miatta, ez pedig Ariadné. Minós krétai király és Pásiphaé leánya, ki a Minotaurosnak áldozatul szánt Théseust a Daidalos épitette útvesztőből fonal segítségével kimentette, s azután kedvesével Krétából megszökött.

De nemcsak nők szerelmei vannak leírva a mitológiában.

Amphiaráos híres görög jós, ki részt vett a kalydóni vadászaton, az argonauták menetén s végre a Téba ellen vívott harcban. Utóbbira neje miatt ment el, kit Polyneikés Harmónia aranyékével vesztegetett meg. A. ugyanis megigérte Adrástosnak esküvel, hogy mindenben a felesége, Eriphylé Adrástos testvére határozatainak aláveti magát. Igy elment Téba ellen is, jóllehet előre tudta, hogy ott vesztét leli. Mint a Téba ellen indult hét harcosnak vezére szerencsétlenül küzdvén s Periklymenos elől menekülvén, hirtelen fogatjával és kocsisával együtt a Zeus villámától meghasadt földbe sülyedt el. 

Igazán meghatóak a tragikus sorsú szerelmek, az egyik legszebb monda ezekből Akhilleus és Penthesileia szerelmét írja le. Ez utóbbi az amazonok királynője volt és részt vett a Trójai háborúban a trójaiak oldalán. A harcban összetalálkozik Akhilleus-al és egy erős összecsapás után, Akhilleus kardja átfúrja a nő testét. Ezen utolsó pillanatban a szemük összetalálkozik és Akhilleus rájön hogy ez az a nő aki mindenben hozzá illik és akivel boldogan élhetne. Első pillantásra szerelem, közben a kezei között meghal Penthesileia. A hős szívét vasmarokkal szorítja a kétségbeesés és a fájdalom mert tudja hogy megölte azt akit szeretett és aki sosem lesz az övé, Penthesileia halálát keservesen megsíratja.

Egy olyan monda amelynek jó vége van Perseus és Androméda történetét meséli el. Perseus, Zeusz és Danaé fia, Aithropiában meglátja Andromédát akit kikötöttek egy sziklára, felajánlván őt egy tengeri szörnynek. A férfi rögtön szerelmes lesz a fiatal lányba és megígéri az apjának hogy megmenti a lányt, cserébe feleségül kéri. Valóban így is lesz, megmenti Andromédát és egybekelnek.

Hérakles csodálnivaló tettei melett elég csapodár természetű. Végül az az ing lesz halálának okozója amit felesége féltékenységében halálos méreggel itat át mert Hérakles Oikhaliából hazatérvén magával hozza Iólét, Euryitos lányát.

Férfiak közötti szerelmi aktusról csakis elrettentő példaként esik szó, ez a történet Pelops szerelmi történetének a folytatása. Tehát Myrtilos megátkozza Pelops egész nemzetségét. Laiosz aki Pelops-hoz menekül szerelmes lesz ennek fiába akit ellop apjától és megerőszakol. Pelops maga is megátkozza ekkor Laios-t és ez az átok lesz a Labdakidák nemzetségét sújtó tragédiák forrása. Laioszt az istenek halálra ítélik ezen utálatos cselekedete miatt, az ítéletet a fia, Oidipus kell végrehajtsa. Ezzel sajnos nem ér véget az átok hatása. Oidipus anélkül hogy tudná, saját anyját veszi feleségül és gyermekeket nemz neki. Mikor az igazság kiderül a feleség-anya öngyilkos lesz, maga Oidipus pedig megvakítja magát. Oidipus két fia testvérháborúba keveredik és mindkettő elpusztul, egymás kezétől. Az átok az egész nemzetség vérét kívánja. Még Antigoné, Oidipus lánya is ennek lesz áldozata.

De hogy magáról Zeusról is essen szó. Zeus felesége Héra istennő akihez  bizony egyáltalán nem hűséges. Földi halandókkal és istennőkkel sok sok gyereket nemzett. Zeus isten hűtlensége mai szemmel nézve felháborító, de mitológiai mércével mérve az isteni lélek új és új átadását jelképezi. Zeus istennek rengeteg szerelmi kalandja volt mégis az egyetlenegy fiúrablás, Ganyamédés elrablása elég volt ahhoz hogy a mai, modern emberek kikiáltsák a homoszexuálisok védőistenének. Ganyamédés a közönséges monda szerint (Hom.) Trós és Kallirrhoé fia, Ilos és Assarakos testvére, kit az istenek szépsége miatt az Ida hegységben vagy Dardaneion hegyén elragadtak, hogy az Olimpuson Zeus pohárnokává tegyék. Későbbiek szerint Zeus maga rabolta el sasalakban, vagy sasával raboltatta el s érte atyjának kárpótlásul halhatatlan lovakat adott, vagy pedig a Héphaistos készítette arany szőllőtővel ajándékozott meg.

Szokratész maga beszél az esetről és teljesen megvilágít mindent. Szokratész Kalliasszhoz intézett beszédében, elmondja hogy Zeus sok halandó nőbe lesz szerelmes, de minden esetben mikor ezeknek testét kívánja meg, gyermeket nemz nekik de őmagukat nem emeli fel az istenek közé. Ezt csak akkor teszi mikor a lélek vagy tettek nagyságába lesz szerelmes és nem a testbe, ez történik Hérakles, a Dioskúrok, Ganyamédés és mások esetében. Valóban Ganyamédés neve abból a kifejezésből ered hogy "szeretem hallgatni", Homérosz szerint "az akinek bölcs gondolatai vannak". Tehát ezekért hívták Ganyamédés-t így és emiatt lett felemelve az istenek közé.

Valóban a fennmaradt írásokban Szokratész megmagyarázza Akhilleus esetét is. Akhilleus nem a szeretője hanem a barátja halálát bosszulja meg Patroklos elvesztése után. "és ugyanígy Orestes és Pylades, Theseus és Peirithoos és mások sokan a félistenek közül mint tökéletesek vannak megemlékezve, nem azért mert együtt aludtak, hanem mert egymást csodálták és együtt óriási és fényes dolgokat vittek véghez." (Xenophon "Symposion", VII, 28-32)

És akkor még meg kell említeni hogy Erosz is mint Aphrodité, kétfajta istenség. Nemcsak a játékos, mindent és mindenkit felkavaró Szerelem és Vágy hanem maga az Alkotóerő.

"Az Athéniek annyira messze álltak attól hogy azt gondolják hogy Eros uralkodik bármely szexuális kapcsolaton, hogy az Akadémián, amelyik Athénének (a szűz Istennőnek) van ajánlva, szobrot emeltek Erosnak és áldozatokat ajánlanak fel neki, pont mint Athénének." (Deipnosophistes)

Tragédia, komédia, színház

Az ókori görög szokások tanulmányozásában fontos fejezet az ókori írók, költők műveinek a analízálása.
Az ókori tragédiák mint tudjuk általában a gazdagabb, műveltebb osztálynak íródtak, ezekben nem leljük nyomát a homoszexualitásra avagy pederasztiára való utalásoknak. Annál inkább a vígjátékokban, szatírákban melyeknek hivatása az volt hogy a köznépet szórakoztassák. Több vígjátékíró, költő jelenít meg műveiben homoszexuálisakat, ezekre mindig is pejoratív jelzőket használva. 
Például Aristophanés több művében is szerepelnek, Agathonra egy olyan szót használ melynek közvetett és elvont jelentése a passzív homoszexuális. Pejoratív módón utal más műveiben is eme szexuális praktikára, például a "Béke"-ben vagy a "Felhők"-ben. Sehol a műveiben nem használja sem a "szerető" sem a "szerelmes" szót ezekre utalva. Egy másik kíváló ókori költő, Eupolis a homoszexuálisokat pont olyan alkalmatlan és férfiatlan teremtéseknek mutatja be mint azokat akik hadképtelenek. Ehhez tudni kell hogy a férfiasság az ókori Athénban egyet jelentett a harcképességgel és a hadsereg dolgaiban való jártassággal. Aristophanés egyik leghíresebb műve, a "Lysistraté" arra a történetre alapozódik hogy az Athéni nők békére próbálván kényszeríteni férjeiket, megvonják tőlük a szexuális kapcsolatot. Ennek semmi értelme nem lenne ha az ókori Athénben annyira megszokott és elfogadott dolog lett volna a homoszexualitás.

Ugyan egyes történészek azt próbálják magyarázni hogy a szegényebb rétegekben nem volt annyira elterjedt a homoszexualitás, mert a nők inkább voltak szabad préda mint a gazdagabb rétegeknél, míg a gazdagoknál a különböző társadalmi megkötések miatt, a feleségek és lányok elzártsága nőhiányhoz vezetett volna. Ezen teóriák elég nevetségesek hisz főleg az ókori Athénben egy gazdag polgárnak sokkal könyebb volt nőhöz jutnia mint egy szegénynek, hisz akár bordélyházba is elmehetett, akár rabszolganőt vehetett volna magának akár egy hetérával létesíthetett volna kapcsolatot.

Az ókori komikus költők, írók, szatíraírók is alátámasztják a feltevést hogy az ókori Görögországban habár létezett homnoszexualitás, azt mindenképpen társadalmilag nagyon elitélték és semiképpen ez nem volt egy megszokott és bevett, elfogadott szexuális kapcsolat .

Sappho

Habár a pederasztia a férfiak közötti szexuális kapcsolatot jelenti, a könyv egy fejezetében taglalja az ókori híres költőnő, Sappho esetét is aki Leszbosz szigetén született és aki után ma a női homoszexuális viselkedésformát leszbikusságnak nevezik.

Sappho, tájnyelvileg Psappho és Psappha is, az antik görög irodalom legnagyobb nőköltője volt. Virágzása Kr. e. 628 és 568 közé esik. Magánéletéről keveset tudunk, egészen biztosan csak annyit, hogy Alkaioshoz irodalmi barátság fűzte, hogy 596 táján politikai okoknál fogva kénytelen volt Sziciliába menekülni, de később visszatért és Mitilenében egész kört nevelt magának ifju nőköltőkből, kiknek egyik csillaga Erinna volt. Ennél sokkal több az, amit későbbi irók róla költöttek s ami a botrányt hajhászó attikai komédia hagyományaiból és abból szövődött, hogy a költő S. alakját összekeverték egy ilyen nevü hetera viselt dolgaival. Sappho az ókori világ számára oly nagy költőnek számított hogy csakis Homérosszal együtt emlegették a nevét. Mikor az ókori görög azt mondta hogy "a költő", a szó hímnemű formáját alkalmazva az csakis Homéroszra vonatkozhatott. Mikor pedig a szó nőnemű formáját használta akkor az csakis Sapphora volt érthető.

Sappho életműve összesen 7 kötetet foglalt magába amelyekből sajnos alig maradtak meg sorok, legtöbbje nem is egész vers csak szakaszok különböző versekből. Érdekes hogy nevéhez fűződik a női homoszexualitás jelentése miközben arra a tényre hogy őmaga homoszexuális lett volna, elfogadható és helytálló bizonyítékok nem léteznek.
Maga Dover professzor is azt írja róla hogy a vallomások , bizonyítékok nem elfogadhatóak. Robert Flaceliere a "Szerelem az ókori Görögországban" c. könyvében azt állítja hogy azon állítások miszerint Sappho homoszexuális lett volna merő rágalmak. Vasilios Lazanas, a Tübingeni egyetem Filozófia szakának professzora, az "Ókori görögök, az Égei térség epigrammakészítői" (Athén, 1995, 170 old.) c. könyvében írja:

"Egy fontos dolog amely a költőnő személyiségével és moráljával áll összefüggésben, a tanítványlányaival fenntartott kapcsolata Mitilenében...."
"Mindenesetre ez a téma az utóbbi évtizedekben kitartóan és komolyan foglalkoztatott neves filológusokat, mint pl. F.C. Welcker és másokat. Az ezzel kapcsolatos munkájuk eredménye a következő: A Sappho köreibe tartozó lányok különböző vidékekről származtak, még Leszbosz-on kívülről is. Valószínűleg nem jöhet szóba sem zeneiskola, sem költőiskola vagy tánciskola de sem valamiféle Aphroditének szentelt szervezet. Ezek a lányok - ez tűnik a legvalószínűbbnek - akik egybe gyűltek, a zene, tánc tanulásával foglalkoztak, versek írásával és olvasásával, viselkedési formák elsajátításával, stb. Nem szabad megfeledkeznünk a  következőről sem: Leszbosz társadalmi szerkezete és a társadalmi "morál" teljesen más volt mint Görögország másik részében. A nők felvilágosultak voltak, legalábbis egy bizonyos szintig. Mitilenében abban az időben fejlett civilizáció uralkodott és a lányok nevelését nagyon fontosnak és szükségesnek tartották. Tehát a problémakört mely Sappho és a lakásában előforduló tanítványok kapcsolatával foglalkozik, az előbbiek ismeretében kell megvizsgálni és nem felelőtlen és megbízhatatlan információk vagy az ókori szatíraírók  szenzációhajhász utalásai alapján.
Különben is egy ilyen költői világ mely a lánytanítványok és a költőnő, valamint maguk a tanítványok közötti viszonyon alapul és ebből táplálkozik, nagyon is érthető hogy félremagyarázható. Mikor Sappho kifejezi az elérzékenyülését az egyik tanítványától való elválása miatt, aki férjhez megy, mikor kifejezi a csodálatát egyik barátnője szépsége iránt, mikor kifejezi az örömét melyet az egyik lányismerősével való nagyon jó kommunikációja miatt érez, nagyon is természetes hogy rágalom és félreértés áldozata legyen azok részéről akiknek más okuk van arra hogy ezt megtegyék (politikai okok). Mindenesetre a költészetében nincs egyetlenegy szó sem amely leszbikus szerelemre utalna."

Tehát mit lehet tudni igazából Sapphoról?
Elsősorban hogy nagy költőnő volt akinek a művei sajnos odavesztek a Konstantinápolyi könyvégetésben, Alkaios költő műveivel együtt - a lírai költészet valószínűleg túl merész lehetett a középkor morálja számára. Sappho az ókorban példátlan becsülésnek és tiszteletnek örvendett, Szirakuzában és Bizáncban szobrokat állítottak neki, szülővárosa pedig pénzeit díszítette képmásával. Ezt a hirnevet tüneményes költői tehetségének köszönhette, mely nemcsak formában (l. Sapphói vers), de a tartalom változatosságával is korszakot alkot az ókori dalköltészet terén
Azt is tudjuk róla hogy évszázadokkal a halála után, a hellénisztikus korszakban homoszexuálissá lett kinyilvánítva. Ez okból kifolyólag több ókori költő érezte úgy hogy meg kell Sappho hírnevét védenie. Egyik ilyen költő Lukianos, aki a "Hogyan ne higgyél könnyen a rágalmaknak" c. művében arról írt hogy Sappho rágalom áldozatául esett. De nemcsak Lukianosnak volt ez a véleménye. Plutarchos Sapphot Anakreonhoz hasonlítja majd mindkettőjük irányában kifejezi csodálatát.

Azt is meg lehet érteni hogy miért lett rosszindulatú rágalom áldozatává Sappho. Hiszen egy férfiközpontú társadalomban, ahol a nő helye a házban a férje melett volt, és ahol a tanítás, a mentor-tanítvány kapcsolat csakis a férfiak kiváltsága lehetett hisz csakis a férfiak lehettek teljes jogú állampolgárok, egy ilyen társadalomban a felvilágosult Sappho iskolája botrányos volt. A rágalmazási folyamatban nagy szerepe volt a kereszténység megjelenésének, amely az ókori görögöket elvetemülteknek, elfajzottaknak állította be és ebbe a képbe remekül beleillet egy homoszexuális költőnő képe kinek minden művét el kell égetni. És ugye milyen jól is jött ez, hisz bármit lehet utána állítani, a költőnő művei már nincsenek jelen hogy megvédhessék szülőjüket.

És még egy utolsó dolog amit biztosan lehet tudni erről az úgymond leszbikus költőnőről, a módót ahogyan meghalt. Sappho leugrott Leukadia egyik sziklájáról és öngyilkos lett, mert elhagyta és megcsalta a szerelme, egy férfi, a Mitilini-i Phaon.

Athéni Naphkratitos írta "Sappho szerelme a szép Phaon iránt nagyon híres volt".

És ha túlzásnak tűnne hogy egyesek valóban úgy akarják bemutatni Sapphot mint a leszbikus szerelem legnagyobb képviselőjét, akkor álljon itt egy példa:

Létezik egy bizonyos Yves Battini úr, aki írt egy "Sappho" c. könyvet. A görög kiadásban, amit a Papadima Athéni kiadó adott ki 1996-ban, a 41. és 42. oldalon Anakreon-nak egy négysorosára utal, amelyet egyes források szerint Sapphohoz írt volna a költő. A vers a könyvben megvan ógörögül is, görögül is, álljon most itt a magyar fordítása:

"Ő aki Leszboszról származik, fehér üstökömet elkárhoztatja és más irányában nevetgél".

Yves Battinni úr az utolsó sort így fordította le a könyvében:

"..más a vágyai tárgya: egy lány."

Tehát tulajdonképpen fordítás helyett, Battini úr sorokat ad hozzá a költeményhez.
Az igazságnak akkor is hallatnia kell a hangját ha bizonyos köröknek ez nem is felel meg.

 Alkibiades 

Alkibiades egyik legragyogóbb és legkatasztrófikusabb erővel bíró ókóri személyiség, híres athéni hadvezér. Klejneás fia majd ennek halála után Perikles nevelt fia, akinek egyben unokaöccse is, a legszebb ifjú majd később legszebb férfi címét viselhette az i.e. 5 sz-beli Athénben. Szépségéről sokan írtak, de állítólagos biszexualitásáról is, mely viselkedésforma minden esetben mint elitélendő és nem követendő van leírva a rá vonatkozó írásokban. Ilyen vonatkozásban utalt rá több ókóri író, költő mint Plutarchos, Diodoros és Platón. De vajon valóban így volt-e, biszexuális volt-e ez az annyira vonzó férfi?

Alkibiades mint arisztokrata család sarja, már nagyon korán részt vesz a politikai életben. A Pelloponéz háború első fázisának végén ő lesz a város demokrata részének a vezetője. Első perctől bebizonyítja mennyire tehetséges de egyben mennyire nagyravágyó, ambiciózus személyiség kinek szemében mindig az önmaga érdeke az állam érdeke fölött való volt. A fondorlatok, cselszövények sora végtelen amelyek a nevéhez fűződnek. Meggyőzi a város polgárait hogy Perikles polgári demokráciáról szóló politikai hagyatékát megkerülve, mely kimondja hogy kerüljék a hosszú évekig tartó hadjáratokat, belekavarodjanak a Sziciliai hadjáratba. Ő maga e hadjárat strategosa lesz. Egy véletlen esemény - (egy reggelen megcsonkítva találták majd az összes hermákat, melyek Athén nyilvános tereit diszítették. A babonás tömeg ebben a hallatlan szentségtörésben rossz előjelet látott az egész siciliai vállalatra nézve, s valamely, az alkotmány megbuktatására célzó összeesküvés művének tartotta a merényletet) - alkalmat ad politikai ellenfeleinek hogy megvádolják, de egy politikai csel folyamán mégis elengedik minden szimpatizánsával a hadjáratba, majd utána visszahívják hogy elitélhessék. 
( Alkibiadest azzal vádolták, hogy az eleusisi mysteriumok kigunyolására saját házában rendezett hóbortos szertartásokat) 
Alkibiades tudja hogy ha visszatér halálra itélik és elköveti az őt évezredekre megbecstelenítő tettet, a nagy ellenséghez szökik, Spártába, ahol politikai tudását és személyi varázsát latba vetve megváltoztatja a Pelloponéz háború kimenetelét. Mindezek az események elindítják Athén erejének a megfogyatkozásához vezető cselekmény-, eseménysorozatot majd miután még Alkibiades is visszatér Athénbe ahol újból strategossá választják majd újra elitélik, Athén végül i.e. 404-ben elveszti a Pelloponéz háborút. Az Athéni Szövetség, a nagy politikai álom szerte foszlik, az Athéni világuralom álma örökre elrepül és Alkibiades személyében Athén megtalálja a bűnbakot. Alkibiadest otthonában ölik meg ahol Timándra hetérával él együtt, akivel gyereke is van.
Alkibiades kalandos szerelmi hódításainak sora végtelen. Példának felhozható hogy míg Spártában volt, Agis király feleségével, Timaiaval is viszonyt folytatott, akivel gyereke is született ki később egy kis időre király is lett. Alkibiades mindenképpen egy kiemelkedő személyiség.
Lássuk hát a szexualitásával kapcsolatos tényeket.

Az első furcsa dolog ezzel kapcsolatosan hogy Alkibiades Thuküdidesz idejében élt, és ez a nagy történész egyáltalán nem említi Alkibiades ilyen jellegű szexuális viselkedését akkor amikor ez a viselkedésforma annyira botrányosnak számított. Thuküdidesz viszont említi és leírja milyen ármányokkal, cselekkel, rágalmakkal és hazugságokkal próbálták Alkibiades ellen a vádakat megalapozni (Th., A peloponnezusi háború története, 3. könyv, 53).
Másik nagy kérdés hogyha Alkibiades valóban ilyen fajtalan életet élt volna mint fiatal férfi akkor miért nem alkalmazták ellene a már említett és Aischines által Timarchosz ellen felhasznált Szolón féle törvénykezést? Hisz Alkibiades korában, az 5. században érvényben volt ez a Szolón óta élő törvény. Ezt Aristophanés írása is bizonyítja (Lovagok, 876-880 versszakok).
Végülis ez a törvény abszolút egyszerűvé tette volna azt hogy ellene vádat emeljenek és nem kelett volna ácsolt vádakat kitalálni, melyekről be is bizonyosodott hogy faragott és nem valóságos vádak voltak és a kitalálóikat ki is végezték (Plutarchos, "Párhuzamos életrajzok", Alkibiades, XIX, XX, XXI).
Platón a "Symposium"-ban leír egy jelenetet Szokratész és Alkibiades között, mely jelenet maga egyrészt bizonyítja hogy Szokratésznek semiképpen nem volt testi kapcsolata Alkibiadesszal, másrészt az egész műben mint Alkibiades "szeretője" van számontartva, mely bizonyítja a könyve elején felvetett tételt hogy az "eromenosz" szó, mely ma testi szeretőt takar, az ókorban mentort, nevelőt jelentett.
Az alapos tanulmányozás minden alapot megad arra hogy elhihessük hogy Alkibiades is valóban az utána következő századok rágalmának esett áldozatául akkor mikor az Athénieknek a demokratia bukásában és Athén óriási vereségének a tanulmányozásában nagyon is szükségük volt bűnbakra.

 Alexandros (Nagy Sándor)

Annak ellenére hogy Alexandros (Nagy Sándor) esete egyike azoknak a keveseknek mikor az összes történelmi forrás egyezik egymással, vagyis sehol nincs utalás arra hogy Alexandros homoszexuális lett volna, mégis a mai köztudatban ez a kép él a világ egyik legnagyobb hadvezéréről. Ebben valószínűleg nagy szerepet játszhat az is hogy sok homoszexuális tartalmú honlapon fellelhető a neve. Habár homoszexuális körökben jó lehet emlegetni hogy Alexandros is ilyen hajlamai voltak, ez az állítás egyértelműen nem igaz.

Álljon itt egy pár idézet ennek az állításnak az igazolására:

Plutarchos, Alexandros történetében (A12-es beszéd), így ír:

"És Alexandros, mikor Philoxen, a partok kormányzója azt írta neki hogy Ióniában él egy fiatal fiú, aki eddig nem látott szépséggel rendelkezik, és kérte hogy levélben értesítsék ha Alexandros azt akarja hogy neki ezt a fiút elküldjék, ez utóbbi írásban szigorúan válaszolt neki:
Ó, te rosszabb minden embernél, úgy ismersz engem mint aki valaha is belekeveredtem ilyen mocskos ügyletekbe, hogy ilyen élvezetek felajánlásával hízelegj nekem?"

A történet folytatása kemény, mert Alexandros az említett válasszal a parancsot is elküldte melynek értelmében Philoxent kivégezték eme leveléért.

Meg kell jegyezni hogy semmiféle tudományos munkában soha senki nem állította azt hogy Alexandros homoszexuális lett volna, még Siamakis úr is az "Elfajzottak" c. könyvében azt írja hogy teljes bizonyosággal állítható hogy Alexandros nem volt homoszexuális, ez pedig nagy dolog attól a Siamakis úrtól aki mindenkit az ókóri Hellászban homoszexuálisnak mutat be, annyira hogy már már az ember ajkára jön a kérdés hogy akkor hogyan történt a faj továbbvitele.

Plutarchos a fennt említett könyvében egy olyan Alexandrost mutat be aki mindenféle élvezettől lehetőleg távol tartotta magát és nagyon mértéktartó volt. A fennti állítás, Alexandros szexuális életét illetőleg valószínűleg onnan eredhet hogy egyeseknek nehéz megérteni hogyan érezhetett Alexandros oly mély barátságot és szeretetet barátja Hephaestion iránt, pontosan úgy mint Akhilleus Patroklos iránt.

Nagy Sándor soha nem választotta el magát teljesen gyerekkori barátjától. Jellegzetes a jelenet mikor Dareios anyja Hephaestion előtt hajol meg, majd miután rájön tévedésére Nagy Sándor megnyugtatja mondván "a barátom is én vagyok". Talán az egész rágalomnak alapot az is adhat hogy amikor Hephaestion meghalt, Nagy Sándor reakciója nagyon erős volt, leromboltatta a monarchia várbástyáit a gyász jeléül, versenyeket rendezett az emlékére és barátja testét egy olyan nagy tűzben égette el amilyet addig sosem látott a monarchia.
Csak azok akik ezeket a tényeket vizsgálják éppen azt felejtik el megemlíteni, megvizsgálni hogy ugyanez a Nagy Sándor mikor elvesztette szeretett lovát akkor emlékére egy egész várost építtetett. Ha egy ló ennyit érhetett számára akkor mennyit a gyerekkori jóbarátja?
Nagy Sándornak metafizikai megérzései is voltak. Hephaestion elvesztésével tulajdonképpen ráérzett saját halálára. Mkor barátja meghalt azt mondta:

"Meghalt Patroklos, mennyi ideig élhet vajon Akhilleusz?"

Barátja elvesztéséért viselt gyásza tulajdonképpen saját búcsúja is volt a világi dolgoktól. És valóban a táncosok és tornászok akiket azért toborzott hogy Hephaestion emlékére rendezett versenyen és mulatságon táncoljanak, tornásszanak, végül saját temetésén kelett részt vegyenek.

Befejezésként, és egyből ismétlésként, a könyv célja nem az hogy bebizonyítsa hogy nem létezett homoszexualitás az ókóri Görögországban. A könyv célja a rengeteg ókóri írásból való idézet felsorolásával, hogy bebizonyítsa a tényt hogy az ókóri Görögországban a homoszexualitás nagyon is elitélendő cselekedet volt és maguk a homoszexuálisok a társadalom peremén éltek. Az a kapcsolat melyet egyes írók, kutatók társadalmilag elfogadott homoszexuális kapcsolatnak mutatnak be, nem más mint egy olyan jellegű nevelési módszer mely napjainkban már nem érvényes, amelynek során a fiatal fiúkat felnőtté válásukig egy mentor, tanácsadó, tanító vezette be az élet relytelmeibe, és e tanítás csakis intellektuális szinten létezett. Olyan esetekben mikor e kapcsolatot túllépvén, a tanítók testi kapcsolatot létesítettek a tanítványaikkal nagyon kemény törvények szabták meg a büntetést, mely hosszú időn keresztül maga a halálbüntetés volt.

Szerző: Virini Ágnes, mail

Copyright