Eg�sz esem�nytelen gyerekkor�n �t csak ennyit l�tott a vil�gb�l. Tarka k�kock�kat, megkopott festm�nyeket, hallgat� falakat, k�t fekete cyprust a kis kert p�zsitj�n �s egy darabka k�k eget az oszlopudvar v�r�s cserepei felett. A h�zi olt�rr�l n�ha nyirkos f�st terjedt sz�t a Symaikonitisban, n�ha ismeretlen f�rfihangok hatoltak fel hozz� a kapualjb�l, n�ha idegen l�ptek hallatszottak a peristylion m�rv�ny�n... Olykor bes�t�tt a nap s�rga cs�kja a k�sz�bre; olykor egyhang�an csurgott az es�v�z a tet�r�l.
    Parthenis mindenre eml�kezett... Volt egyszer egy pirosarc� kis viaszbab�ja, de �sszet�rte, mert a baba nem adta vissza soha a cs�kjait. Azt�n egy napon a k�k �gdarabb�l f�nyesh�t� bog�r sz�d�lt bele az oszlopudvar m�rv�nymedenc�j�be. Kimentette a v�zb�l. Szerette, mert onnan j�tt, ahol � nem j�rt. De mikor a bog�rka sz�rnyai megsz�radtak a napos k�veken s el akart rep�lni, s�rni kezdett �s meg�lte. Ennyib�l �llt a gyerekkora. Azt�n megtan�tott�k mint kell a kythara �t h�rj�t pengetni. Megtanult t�ncolni, fonni, �nekelni. Mikor feln�tt, arannyal �tsz�tt k�nt�st kapott, egy csillog� ez�st t�kr�t �s egy bronztest� aethi�piai rable�nyt.
    Parthenis atyja a k�nt�st idegen kalm�rokt�l vette; a t�kr�t odalenn a kik�t�ben, v�r�shaj�, aeolisi haj�sok adt�k el neki, az aethi�piai le�nyt pedig az el�kel� �s t�kozl� ifj� Agathon bocs�totta �ruba, aki tobz�d� lakom�kon d�zs�lve sz�rta kincseit. Olajligetes f�ldjei, oszlopos nyaral�i ut�n, most m�r s�t�tarc� rabszolg�it dob�lta el hitv�ny �rak�rt, hogy gy�ngy�ket vehessen festetthaj� szeret�inek.
    — Mes�lj, Akis, mes�lj!... — s�hajtotta f�radtan Parthenis �s hogy ne l�ssa a nyug�gy felett a falfestm�ny kopott sz�rny� Eros�t, lez�rta szem�t. Most, hogy s�t�ts�g lett benne, vil�gosabban hallotta a rable�ny szav�t.
    — Ne istenekr�l besz�lj nekem! Emberekr�l akarok hallani. Agathonr�l mes�lj!
    Akis �sszerezzent �s barna arc�n v�r�s hull�mban sz�llt fel a v�r, mint mikor l�ng csap el forr� bronz felett. Parthenis leh�nyt szemmel mosolygott. L�lekzete gyorsan, egyenl�tlen�l emelte fiatal mell�n r�ncos chiton�t.
    K�t tavasz mult el az�ta, hogy Akist neki adt�k. K�t tavasz mult el az�ta, hogy Akis el�sz�r besz�lt el�tte r�gi gazd�j�r�l. Parthenis v�rakoz� sz�ve nyitva volt �s Agathon neve �szrev�tlen�l hullott bele. Akkor �jjel, egy f�rt�s fej� sz�p ephebost l�tott �lm�ban, aki mint Eros a s�fr�nysz�n� falon, rep�lve j�tt fel� �s nev�n sz�l�totta �t. Reggel — maga se tudta mi�rt — titkol�dzva s�gta a rable�nynak, hogy Agathonr�l �lmodott. Ezent�l sokat gondolt az ismeretlen ifj�ra, naphosszat mes�ltetett mag�nak r�la. Akis meghatott, meleg szav�val egy idegen �rz�s k�lt�z�tt bel�. V�gy�dni kezdett valami ut�n, aminek nem tudta a nev�t. V�rt valamire, ami k�v�lr�l fog elj�nni hozz�. V�rta a szell�ben, amelyik lecsapott a kis kert k�t cyprusa k�z� �s �t�lelte �t; v�rta az es�ben, amelyik ez�st�sen verte a h�zfalat �s megnedves�tette �g� sz�j�t; v�rta a napf�nyben, amelyik befordult hozz� a k�sz�b�n.
    — Mes�lj, Akis, mes�lj!
    �s Parthenis gondolata olyan messze t�vedt a sz�v� rable�nyt�l, hogy m�g a hangj�t sem hallotta t�bb�... Az Elensinia nagy �nnep�re eml�kezett, melyen � neki is szabad volt �tl�pni a h�z k�sz�b�t. Mint akkor, lehunyt szem�vel most ujra l�tott mindent... Az argolisi �sz m�r ujjong� b�bort teregetett sz�t a learatott f�ldeken. A Parnassos homlok�n r�zsasz�n� volt a h� �s az achai hegyek l�ngol� d�rd�i messze l�ncban sebezt�k meg az eget. Lent Korinthos kett�s �bl�ben az �j nap sugarai, mint �rad� �rcfoly�k vegy�ltek el a hull�mokkal. A tengerben f�rd� szigetek, a v�zbeny�l� z�ld hegyfokok, a partok feh�r v�rosai... minden �nnepelt �s a reggeli csillog�sba csak az Akrokorinthos orma vetette bele nagy, nyugodt �rny�k�t. „Persephoneia! Persephoneia!” hangzott az �ton, hol emberek ny�zsg� �radata hull�mzott. Felett�k a templom oszlopai hossz�, komoly sorban ragyogtak mozdulatlanul. Akkor t�rt�nt, hogy Parthenis pillant�sa megakadt Akis t�granyitott szem�ben. A rable�ny tekintete egy ismeretlen f�rfit k�vetett a n�p k�z�tt; ajka hangtalanul s�gta Agathon nev�t. Parthenis f�tyolpeplosza al�l b�mulva n�zett az idegenre. Nem ismerte fel benne azt, akit szeret. Ez f�radtnak l�tszott. Az arca kem�ny �s g�nyos volt, s�t�t haja pedig az arany homlokkoszor� alatt olyan f�nyes hull�m�, mint az attikai m�nek nemes s�r�nye. Kih�v�an n�zett a le�nyokra, g�g�s metsz�s� sz�ja unottan nevetett. A k�pzelt Agathon szebb, al�zatosabb �s fiatalabb volt, de ez �lt �s egy pillant�ssal, amelyiket egy m�sik asszonynak adott, megsebezte Parthenist. A l�thatatlan, friss seben �t belemer�lt a le�ny sz�v�be Agathon k�pe, visszat�kr�zve mag�t benne, mint egy b�borviz� forr�s felsz�n�n. Parthenis ereiben egy ismeretlen sz� l�ktetett. Senki sem tan�totta �t, sz�v�b�l a v�re hajtotta ajk�ra azt a rejt�lyes sz�t, amelyiknek olyan �ze volt, mint egy vir�gnak... „Szeretlek”. Agathon m�r elt�nt a t�megben. Csak egy gy�ny�r� pillanatig tartott az eg�sz. R�vid volt, mert a perc, amelyik megel�zte, m�g nem sejtett semmit a boldogs�gr�l �s az a perc, amelyik k�vette, m�r ismerte a boldogtalans�got. Valami f�jni kezdett Parthenis mell�ben �s � biztosan tudta, hogy ezent�l mind�g f�jni fog.
    — Mes�lj, Akis, mes�lj!
    �s mialatt az aethi�piai le�ny elhal� hangja �jra �ledt a szob�ban, Pathenis arra a m�sik napra gondolt, amelyiken szerelm�t�l elgy�t�rve kik�ldte Akist, vigye h�r�l Agathonnak, hogy Parthenis szereti �t. Azt�n v�rt... Hi�ba v�rt. �s egy alkonyaton, � maga osont ki sz�vdobogva a h�zb�l. Megal�zkodva ment Agathon el� a feh�r �ton, az olajf�k alatt. Ott besz�ltek egyetlen egyszer egym�ssal. „A tied akarok lenni, a h�zadban akarok �lni, mind�g, mind�g veled!” Agathon ijedten b�mult re� �s az arca kem�ny lett, mint az �rc. A le�nynak gyakran esz�be jutott ez a pillanat, �s sokszor visszacsengett f�l�be az az �rdes hang, mellyel Agathon elmondta n�ki, hogy h�zait, f�ldjeit, rabszolg�it m�r mind elszedt�k hitelez�i �s hogy szabads�g�n k�v�l alig maradt valamije a vil�gon. Parthenis f�l�nken tette kez�t a f�rfi kez�re. „Ne keser�tsen ez, rabszolgan�m azt mondja, hogy aty�m kincseket ad velem �s... ha te j�nn�l �rtem, �gy mindenem a ti�d lenne.” Agathon szeme megcsillant, de arca unott maradt �s hangja tompa volt, mikor meg�g�rte hogy el fogja k�ldeni a le�nyk�r� asszonyt Parthenis atyj�hoz �s gamelion idej�n, holdt�ltekor, megtartj�k n�szukat. Az �ton akkor egy festett haj� le�ny haladt �t. Parthenis elford�totta a fej�t; pillant�sa Agathon arc�ra esett. �j mosolyt l�tott kedvese ajka k�r�l �s egyszerre esz�be jutott a f�nyesh�t� kis bog�r, amelyiket kimentett a m�rv�nymedence viz�b�l. Vadabban, er�sebben ugyanazt �rezte, amit akkor r�gen �rzett, mikor a bog�r el akart t�le rep�lni. Re� tiport, meg�lte �s most... most megmarkolta Agathon karj�t: „N�ked �, Agathon nem szabad t�bb� m�s le�nyra n�zned, nem szabad m�sra nevetned, mert k�l�nben, a v�rengz� Arthemis tauric�ra! elveszem a pillant�sodat, elveszem a nevet�sedet �s a t�r�m alatt olyan hideg �s csendes lesz a sz�ved, mint a hegyi vizek a Taygetos szakad�kaiban”.
    Az aethi�piai le�ny keze f�radtan siklott le a sz�v�sz�k kifesz�tett byssos sz�lain. Parthenis t�rd�re k�ny�k�lt �s f�l�ntudattal ism�telgette:
    — Mes�lj, Akis, mes�lj!
    �sszerezzent a saj�t hangj�t�l �s felkapta a fej�t:
    — Nem! El�g volt a mes�db�l! Igazat sz�lj. Igazs�got akarok hallani... Mondd, mit tan�csolt a syriai asszony, akihez k�ldtelek?
    Akis titkol�dzva hajolt Parthenis f�l�hez:
    — A rabszolg�k itt a h�zban val�t mondtak. � csakugyan �rti a var�zsl�s mesters�g�t. Szerelmess� tudja tenni m�g a tart�zkod�kat is. Lent lakik a kik�t�ben, a halpiac m�g�tt �s nem k�v�n sokat... mind�ssze egy drachm�t �s egy kenyeret. Azonk�v�l s�t �s hat obolost kell adni neki, k�ndarabk�kat, egy f�kly�t �s egy amphor�ban borral kevert vizet. Ezt a bort az �reg maga issza ki �s azt�n — most jut eszembe — a f�rfit�l is kellene valami. Egy ruhadarab, vagy egy saru, amit visel; egy hajsz�la, vagy... m�s ilyesf�le.
    Parthenis leverten n�zett a leveg�be:
    — Nincs semmim, ami Agathon� volt.
    Akis nevetni kezdett:
    — �s tudod-e, a syriai asszony m�g annak a m�dj�t is el�rulta nekem, mint kell gy�l�ltt� tenni a f�rfi el�tt azt a m�sikat, akit helyett�nk szeret.
    Parthenis szeme t�gra ny�lt a n�vekv� hom�lyban. A rable�ny, mint egy pihen� macska, elny�jt�zott a f�ld�n:
    — Halljad h�t! Meg kell figyelni a cs�b�t� asszonyt, mikor mellett�nk elhalad, azt�n jobb l�bunkkal ball�b�nak a nyom�ba, bal l�bunkkal jobb l�b�nak nyom�ba l�pve, el kell t�r�lni az �tj�t a porban.
    — Mit k�slekedel! Eredj, szaladj, tiporj helyettem annak a festett haj�nak a nyom�ba, aki a multkor olyan arc�tlan n�z�ssel h�vta ki Agathon mosoly�t.
    Akis nevet� k�ts�gbees�ssel r�zta meg a fej�t:
    — �, Parthenis, ha mindazoknak a l�bnyom�ba akarn�k l�pni akikre Agathon mosolyog, be kellene j�rnom az eg�sz tengermosta Argolist, s�t tal�n m�g az er�nyes Attik�t is. Elhiheted, Korinthos valamennyi saruja sem volna ehhez a s�t�hoz el�g.
    — M�st gondoltam, — mondotta Parthenis �s az arca hirtelen felder�lt. — Akis, kis Akisom, menj el hozz� �s k�rj sz�momra egy f�rt�t f�nyes fekete haj�b�l. Siess!... Meg�llj!... nem, eredj; ink�bb ne mondd n�ki, hogy milyen nagyon szeretem...
    A rable�ny engedelmesen hajtotta le a fej�t �s kiosont a szob�b�l.
    ...Mikor visszat�rt, Parthenis m�g mind�g a k�sz�b�n �llt:
    — L�ttad?
    Akis sz�tlanul nyujtotta el�je �res kez�t. Odabent a szob�ban meggyujtotta az olajos m�cset �s lekuporodott a szegletbe.
    — Felelj h�t! Mit �zent?
    — Nem �llt sz�ba velem.
    Parthenis felkapta a m�cset �s belevil�g�tott Akis arc�ba:
    — Te s�rsz! — ki�ltotta inger�lten. Egyszerre meg�rtette azt, amit eddig nem tudott: — Nyomorult rabszolga, hisz te szereted �t!
    Akis a megvert kuty�k panaszos n�z�s�vel tekintett fel:
    — R�g�ta szeretem... az�ta, hogy megcs�kolt a k�tn�l.
    — Megcs�kolt? — dadogta Parthenis �s kez�ben olyan balj�slat�an ingott a m�cs, mintha az �g� olajat Akisra akarta volna �nteni.
    A kis rable�ny megint s�rni kezdett. Sov�ny v�lla reszketve ver�d�tt a falhoz:
    — Egyetlen egyszer cs�kolt meg... azt�n eladott.
    Parthenis felnevetett �s letette a m�cset a f�ldre:
    — Ne s�rj �s ne merd �t t�bb� szeretni. � az eny�m.
    — A ti�d? Ha l�ttad volna most az utc�n! A porban t�rdelt �s megcs�kolta Artemis papn�j�nek a k�nt�s�t, azt�n mintha szents�get akarna gyal�zni, valami fuvol�sle�ny ut�n...
    Mialatt Akis besz�lt, Parthenis alakja �sszeesett. Lass�, idegenszer� mozdulattal h�zta v�gig arc�n a kez�t. Mikor a karja lehanyatlott, s�padtabb volt, mint a halottak... Sietni kezdett. L�zasan kapta mag�ra az aethi�piai le�ny peplosz�t �s mintha lopni menne, a h�zi olt�rhoz osont. A f�st�s oldal�regben fek�dt a t�r, mellyel az �ldozati �llatok v�r�t vett�k. Hirtelen beleakasztotta chitona r�ncai k�z�. A kapualj�t �rz� rabszolga f�l�lomban d�rm�g�tt valamit, azt�n megfordult a szurtos kecskeb�r�n �s tov�bb aludt. Parthenis �tl�pett felette �s — m�r kint �llt a csendes nagy �jtszak�ban...

    Agathon h�za a domboldalon emelkedett a szabad tengeri szell�ben, kytherei r�zsaf�k k�z�tt. M�g az �jtszak�ban is tarka volt, mint egy kifestett utcai le�ny. Nyitott udvara felett v�rhenyesen foszlott sz�t a bent �g� f�kly�k vil�ga. Csend volt. A rabszolg�k a h�ts� h�z k�vezet�n aludtak. Agathon hanyatt fekve virrasztott nyug�gy�n �s arra gondolt, vajjon melyik szeret�j�t is h�vta el a mai �jtszak�ra. Nevet� hetair�k... hajl�kony t�ncosn�k... gyermektest� fuvol�sle�nyok... �s a sok elmos�dott n�vtelen k�z�l egyszerre kiv�lt egy �lomszer� sz�p arc. Demo!... �t k�v�nta Agathon. Az Artemis papn�j�t, kit el�rhetetlens�g�ben az�rt szeretett gy�ny�rt�l f�radt lelke, mert egy ilyen szerelemnek szents�gt�r�s volt m�g a gondolata is. B�n�s �j ingerrel v�gyott a le�ny ut�n, egy vad �lel�sben akarta �sszeszaggatni feh�r k�nt�s�t; le akarta t�pni fej�r�l a myrthuskoszor�t. Az elmult holdt�ltekor besz�lt vele a templom bab�rliget�ben. Mindent elmondott n�ki �s megesk�d�tt az istenasszony k�t szem�re, hogy el kell m�g j�nnie az � �jtszak�juknak. Demo mosolygott �rthetetlen�l �s Agathon az�ta rem�nykedett.
    Lent, valahol az als� v�rosban kuty�k ugattak. Azt�n egyre k�zelebb j�tt a csahol�s az alv� utc�kon �t. Valaki menek�lt az ebek el�l.
    Agathon felemelte a f�ldr�l az �getett agyagkancs�t; hosszan ivott a kr�tai borb�l. Feje felett a bronzoszlopon megingott az olajos m�csesben a l�ng �s f�nye belecseppent a kis t�k�rbe, mely a nyug�gy mellett az asztalon hevert.
    Odakint t�tova l�ptek ker�lgett�k a h�zat. F�l�nken koppant az ajt�kalap�cs. Agathon elny�jt�zott a p�rn�kon: „Vajjon ki j�tt ma hozz�m?” Ism�t esz�be jutott Demo rejt�lyes mosolya �s unott sz�ve egy pillanatra gyorsabban l�ktetett.
    Az udvar hom�lyba vesz� v�g�b�l valaki ingadozva k�zeledett fel�, azt�n k�t oszlop k�z�tt meg�llt �s olyan szomor�an n�zett le r�, mintha halott�l b�cs�zn�k. Agathon borzong�st �rzett a hal�nt�ka k�r�l. Hogy jobban l�sson, felk�ny�k�lt nyug�gy�n. A rejt�lyes �ji vend�g meg�rtette mozdulat�t �s kil�pett az oszlopok al�l a f�klyaf�nybe.
    — Parthenis! — ki�ltotta a f�rfi hitetlen�l. Mikor �jb�l besz�lni kezdett, a hangja rekedt �s indulatos volt.
    — Esztelen!... Micsoda bajt hozol re�m!
    A le�ny halkan felelt:
    — Senki sem tudja, hogy elj�ttem hozz�d.
    Agathon szabadabban l�lekzett. G�nyos kedve megint visszat�rt:
    — �, Parthenis, akkor h�t l�gy ezerszer �dv�z, ami�rt n�szunk el�tt elhoztad h�zamba sz�ps�gedet... Szava elakadt, egyszerre �gy �rezte, hogy onnan az oszlopok fel�l, nyitott ajakkal, szerelmes �g� szemmel a veszedelem j�n fel�.
    — Sz�p vagy, — mondotta, mintha most l�tn� �t el�sz�r. Felkapta az asztalr�l a t�kr�t �s mint egy pajzsot odatartotta Parthenis el�: — Ilyennek l�tlak �n!...
    Parthenis �sszerezzent �s egy �ntudatlan, �si asszonymozdulattal kez�be vette a t�kr�t. L�tni akarta mag�t, �gy, ahogy kedvese l�tja. L�tni akarta azt az arcot, amelyiket Agathon megt�rt pupill�ib�l m�s asszony k�pe nem fog elt�r�lni.
    — Halgass r�m, Parthenis, elmondom n�ked, amit a t�k�r mes�l!... Sz�p vagy �s a hajad fekete, mintha k�v�lr�l elhoztad volna benne n�kem az eg�sz �jtszak�t. �s a szemed v�gtelen �s f�nyes, mintha az �g csillagostul belehullatta volna az eml�k�t...
    Agathon megr�szeg�lt a saj�t hangj�t�l �s megr�szeg�tette Parthenist is. Egy pillanatig egym�s szem�be n�ztek, azt�n mintha fel�bredt volna a le�ny, sz�gyenkezve ejtette el a t�kr�t, amelyik meg�ll�totta �tj�ban. El�rel�pett. �s ekkor Agathon olyan egyszer� lett, mint egy nagy m�v�sz.
    — Szeretlek...
    Ez a mindenhat� sz� ism�t meg�ll�totta Parthenist, csak�gy, mint ahogy annyiszor meg�ll�totta azokat az asszonyokat, akik � el�tte �ltek �s � el�tte szerettek.
    Agathon diadalmasan leste minden mozdulat�t:
    — Szeretlek, — s�gta cs�b�t�an �jra meg �jra, mert �rezte, hogy sz�pen cseng a hangja... Azt�n el�g volt ebb�l a zen�b�l ennyi. Megunta, m�sra v�gyott: kit�rta karj�t Parthenis fel�. A le�ny nem k�zd�tt t�bb�, mint egy f�radt, megk�nzott gyerek, a kedvese mell�re vetette mag�t. Agathon �t�lelte �t �s mikor karja h�trahajl�totta a sz�p fiatal testet, keze meg�rezte a chiton r�ncaiban az elrejtett t�rt. „Meg akart �lni...” ez a gondolat ismeretlen, borzad� gy�ny�rt kevert a v�r�be. Meg akarta cs�kolni azt a k�t nagy szemet, amelyik holtan akarta l�tni �t, v�gy�dott arra a reszket� sz�jra, amelyik hal�lt esk�d�tt re�.
    Egy pillanatra esz�be jutott Parthenisnak, hogy mi�rt j�tt, de az�rt f�l�n, v�gy�n m�gis elfogadta kedves�nek els� cs�kj�t.

    Agathon nem tudott azon az �jjelen aludni. Nyitott szemmel fek�dt a nyug�gyon �s mell�n ott �rezte az alv� Parthenis fej�t. Egy f�klya kialudt... Azt�n m�g egy, m�g egy �s f�stj�k, mint kifesz�tett f�tyolsz�vet lassan h�z�dott az oszlopok k�z�tt. Odakinn az ajt�n, mintha koppantottak volna. Saj�tos, f�l�nk kis koppan�s... Agathon hallgat�dzni kezdett. Mintha valaki j�rk�lna a h�z fala alatt... Fej�be sz�llt a v�r: Demo, az Artemis papn�je jutott esz�be. Fel akart ugrani, de Parthenis karja m�g �lm�ban is fogva tartotta.
    M�g egy koppant�s odakint, azt�n... semmi t�bb.
    Egyszerre neh�z lett neki az alv� le�ny feje. „El kellene �t k�ldenem!... De vajjon elmegy-e?” Verejt�k �lt ki homlok�ra. Elviselhetetlen, veszedelmes terhet �rzett a mell�n. Nyomaszt� s�lya volt annak a sz�p feh�r homloknak, amelyiknek a s�t�tj�ben ma az � sz�m�ra hal�l k�sz�l�d�tt... „H�tha m�skor is felveszi azt a t�rt, amelyiket most az egyszer elejtett?”
    Agathon len�zett a f�ldre. Parthenis chitona mellett megcsillant az ac�lpenge �s � szinte �nk�ntelen�l ny�lt ut�na. Olyan finom, olyan hideg volt, mint egy halott asszonyi k�z... A f�rfi tekintete Parthenis meleg, �l� kez�re t�vedt �s jobban megmarkolta a t�rt.
    Kint ugatni kezdtek a kuty�k. Ijedt, fut� l�ptek osontak el a h�z alatt. Izgatott halk hangok... Azt�n csend lett megint. Agathon �sszeszor�totta a fog�t, hal�nt�ka csengve l�ktetett: „Tal�n m�r �szrevett�k Parthenis h�z�ban az �ji sz�k�st? Tal�n �t keresik”. Esz�be jutott a kis Akis �s egy pillanatra l�tta v�resre korb�csolt barna h�t�t; a h�z�rz� rabszolg�k is a bit�ra ker�lnek. �s � maga is!... S�t�t harag sz�llt fel benne, l�zad� ismeretlen indulat.
    Le szerette volna tasz�tani mell�r�l Parthenis fej�t, hogy ne �rezze t�bb�. Betelt m�r a le�ny l�t�s�val... M�s asszonyokra gondolt, akiket m�g nem ismert.
    Valahol kakas kukor�kolt. Az utc�n �get� csapatban kecsk�k vonultak el. Az �llatok k�rm�nek a kopog�sa apr�, hegyes nesszel hallatszott a k�veken. „Virrad” gondolta Agathon �s felpillantott. A h�z m�r tele volt k�k reggeli vil�ggal �s � k�nj�ban sz�ml�lni kezdte Parthenis l�lekzet�t. Azt�n belef�radt. „Mi�rt is l�lekzik, mi�rt is van m�g itt?... El�g volt...” �sszerezzent: az jutott esz�be, hogy a h�z m�g�tt kif�rk�szhetetlen�l m�ly az a cisterna, amelyik a mult t�len beszakadt... „Vajjon j�rt-e itt ma �jjel Demo? Vajjon elj�n-e majd holnap?”
    Ebben a pillantban Parthenis fel�bredt �s �ntudatlan, meghat� mozdulattal �t�lelte Agathon nyak�t... most, hogy megmutatta neki a sz�ps�g�t, odaadta neki cs�kjait, az �v� volt... �rezte, hogy nem tudn� �t t�bb� meg�lni.
    — Szeretlek...
    A f�rfi r�hajolt, mint egy kegyetlen ellens�g megunt zs�km�ny�ra �s mialatt ajka k�z� vette Parthenis ajk�t, valami elhat�roz�dott benne... Keze vadul d�fte a t�rt a le�ny mell�be. Parthenis utols� cs�kj�val egy sz�rny� nagy hal�lki�lt�s �ml�tt bele az Agathon sz�j�ba. Megr�zta �t, mintha sz�t akarn� l�kni a fej�t... Azt�n v�resen marka m�g m�lyebbre d�fte a t�rt a szeg�ny vonagl� kis testbe, amelyet az�rt �lt meg, mert m�r l�tta a sz�ps�g�t, felitta a cs�kjait... mert m�r az �v� volt...