A krétai király kegyetlen sarcot követelt. A békekötés fejében arra kötelezte Athént, hogy kilencévenként hét ifjat és hét leányt küldjenek Krétába.

Ezekre borzalmas sors várt, az, hogy a krétai királynénak, Hélios leányának, Pasiphaénak szörnyszülött, félig bika alakú fia, Minótauros, a "Minós-bika" falja fel őket zegzugos barlangjában, a labyrinthosban. Már harmadszor került sor a rettenetes adóra. Minós maga jött el Athénbe, hogy kiválogassa az athéni fiatalság színe-javából a hét ifjat és hét szüzet. Az ifjaknak fegyvertelenül kellett hajóra szállniok. Ezúttal Théseus királyfi is közöttük volt, s ő bízott abban, hogy Pallas Athéné segítségével legyőzi az emberevő szörnyeteget, megmenti társai életét és megszabadítja hazáját a gyásztól és gyalázattól. Sebesen suhant a sötét hajó a hős Théseusszal és a tizennégy ragyogó szépségű athéni fiatallal, már a Krétai-tenger habjait szelték. Északi szél csapott a vitorlába, a harcban viharzó Athéné terve szerint. Es ott a hajón a krétai király szerelemre gyulladt Eriboia iránt, s már fehér arcát érintette kezével. Riadtan hívta segítségül Théseust az athéni szűz; Pandión hős unokája látta, mi történik, tekintete sötéten örvénylett a szemöldöke alatt, szívét szörnyű fájdalom szaggatta és így szólt Minóshoz: - Nem vezérli többé jámborság a lelked indulatát, Zeus gyermeke ! Ha hős vagy, fékezd meg a gőgös erőszakot önmagadban ! Amit az isteni végzet rendelt számunkra s amire szerződéssel kötelez minket Diké, vállaljuk a sorsot, ha eljön. De te tartsd vissza gonosz szándékodat! Ha valóban a föníciai királyleány isteni nászából születtél és Zeusnak vagy a gyermeke, hát tudd meg : én is istentől származom. Anyámat, Aithrát, a troizéni királynak, Pittheusnak a leányát a tenger ura, Poseidon szerette, és az ibolyafürtű néreisek ajándékozták meg menyasszonyi fátyollal. Ezért mondom neked, bajt hoz az erőszak, fékezd meg a gőgöt, mert én nem kívánom az isteni Hajnal kedves fényét sem látni többé, ha te egyet is ez ifjú iányok közül akarata ellen kényszerítesz szerelemre. Mérjük össze előbb karjaink erejét, s döntsön az istenség, hogy mi lesz azután! Mondta a derék hős, és bámulták bátorságát a hajósok. De Minós haragra lobbant és cselt szőve Théseus ellen, váratlanul így szólt : - Hallgass meg, Zeus atya, te hatalmas erejű! Ha valóban a te fiad vagyok, küldj nekem a magas égből hirtelen villámot, lánghajú csodajelt igazolásomra! - Majd lehúzta fényes aranygyűrűjét az ujjáról és Théseushoz fordult: -- Ha te is igazán isteni sarjadék, a földrázó Poseidón fia vagy, hozd fel ezt a gyűrűt a tenger mélyéről, hiszen bátorsággal járhatsz apád házában. Alighogy kimondta Minós e szavakat, villámlott az ég : Zeus meghallgatta a vakmerő imát és azt akarta, hogy mindenki lássa, milyen tiszteletet szerez kedves fiának. Minós pedig, amint megpillantotta a kívánt csodajelt, az ég felé tárta két kezét és szólt: - Láthatod, Théseus, hogyan tett mellettem bizonyságot atyám. Most rajtad van a sor, ugorj az örvénylő tengerbe, ha igazán Poseidón az apád, dicsőséget szerez neked az egész földön. - És azzal a gyűrűt a tengerbe dobta. Nem hátrált meg Théseus: a hajó párkányára állt és onnét vetette le magát a zöld tarajos hullámok közé. Zeus fia, Minós örömmel látta ezt, s aztán megnyugodva adott parancsot, hogy állítsák a hajót a szél irányába és menjenek tovább. De a sors másként rendelte. Sebesen suhant a hajó, hátába kapott az északi szél és űzte maga előtt. Megremegtek az athéni ifjak, amint látták, hogy a hős, akibe idáig minden reményüket helyezték, a tengerbe vetette magát. Liliom szemükből hullott a könny, és várták a súlyos végzet beteljesedését. Ezalatt a tenger mélyén a delfinek Théseust atyjának a palotájához vezették. Belépett az isteni terembe, meglátta Néreus leányait és megdobbant a szíve : ragyogó tagjaik fénylettek, mint a tűz, hajukba aranyszalagok fonódtak, s nedvesen csillogó lábbal boldog kartáncot jártak. Meglátta a palotában atyja kedves feleségét is, a tiszteletre méltó, tehénszemű Amphitritét, s az istennő bíborpalástot dobott a szívesen látott ifjú vállaira, csapzott haját sötétpiros rózsákból kötött koszorúval szorította le, amelyen nyoma sem volt a hervadásnak, bár még nászajándékul kapta egykor a csalfa Aprodité -tól. Így oltalmazták meg Théseust az istenek. Minós király rémülten látta, amint fellép a karcsú hajóra, száraz bőrrel, kezében az aranygyűrű, s az isteni ajándékok csillognak rajta, vállán a biborpalást, fején a sötétpiros rózsakoszorú. Az ifjak és a szüzek új örömtől voltak hangosak, már messziről diadalénekkel köszöntötték Théseust, a tenger visszhangozta dalukat. A hajó siklott tovább s az ifjak és a szüzek növekvő bizalommal tekintettek sorsuk elé, hiszen Théseus ismét közöttük volt.