A terrorizmus miatt ez ma már lehetetlen lenne.Kb. 2 óra repülés után a kerek repülőablak látószögébe feltünt Kréta szigete. Első látásra beleszerettem, kimondhatatlan érzések vertek fészket a lelkemben, előszőr kissé megijedtem,ugyanis Heraklion repülőterét közvetlenül a tengerpartra építették,és olyan érzésem volt mintha a repülő a tengerbe akarna landolni, másodszor a káprázatos látvány szinte megbabonázott. A tenger csillogva fodrozódott a napfényben,s hullámai szelíden simogatták a homokos partot.Ha erre a látványra gondolok még most is megborzongok.Háromszor nyaraltunk a szigeten, mindig kocsit béreltünk és keresztül kasul pásztáztuk Krétát. Eljutottunk a csodálatos Aigos Nikolaosba,ahol egymást érik a tavernák a datolyapálmák árnyékában a kikötő parti sétányán.Megcsodáltuk a Lassiti fennsík rengeteg szélmalmát.Elafonisit minden alkalommal meglátogattuk,mert fantasztikusan rózsaszínű a homok, a nagyobbacska szigetre az emberek kényelmesen átgázolhatnak, hónuk alatt a gyékény, a napernyő, az elemózsia. A kisebb szigeteken sirályok költenek, az óvatlan kiváncsiskodó ember könnyen megjárhatja, mert zuhanórepülésben támadnak rá a fészküket óvó madarak. A fősziget déli fele homokos, sékély, az északi kavicsos és gyorsan mélyülő, a keleti pedig éles tufaszerű kőcsoportokkal tarkított. Ezerszínű ezer formájú, csodálatos világ,bár sokan zarándokolnak ide, mégis érintetlennek látszik. Remélem ilyen is marad. A közeli kolostor is gyönyörő, az öreg pópa és az apáca kedves, egyszerű, a templom annál díszesebb,sok lépcsőt kell megmászni, hogy láthassa az ember. Érdekes a kanyargós felső folyosó végén található árnyékszék,ami miatt a Zöldek erősen tiltakoznának, mert a tartalma egyenesen a sziklás tengerbe érkezik.Órákig tudnék mesélni Krétáról, de már csak a Szamaria szurdokról ejtenék pár szót.A harmadik utra a férjemnek könnyelmű igéretet tettem, ha elvisz végig megyek vele a szurdokon, amely 16 km- es gyalog túra gördülő köveken, patakokon átugrálva,miközben a fejedre tűz a nap,és a katlanba megszorul a meleg. Én egy középkorú, mélynövésű, enyhén túlsúlyos nő vagyok. Eleinte még csak bírtam magam,de a középtájon már majdnem elájultam a fáradságtól a melegtől, a férjem szólni akart a túravezetőnek, hogy jöhet a szamár,aki ha meglátott volna bizonyára beadja a felmondását. Na ettől való félelmemben végig vonszoltam magam a hátralévő kilómétereken. Amikor a szurdokból kiértünk az aszfaltozott útra mely a kikötőbe vezetett,csak körbe kelett nézni, az emberek mint a vert sereg. A hajó indulását egy tavernában vártuk meg. A férjem a kb. térdig poros lábamat látva odasúgta, hogy menjek ki a mosdóba, és mossam meg. engem per pillanat nem érdekelt a higiénia.Azt mondtam maximum a hajóig leszek képes elvánszorogni. Másnap a szállodában két csoportra oszlottak a vendégek,aki nem voltak a szurdokba élénken és ruganyosan mozogtak, akik voltak inkább mozgássérülteknek néztek ki. Mi az elsőn laktunk, de amikor felmentünk a szobába ,kőrbenéztem hogy jön e valaki,mert esküszöm csak négykézláb tudtam felmenni. Imádom Krétát és a Krétai embereket. Kréta a harmónia és a béke szigete, a zord köves sziklás hegyek között, az emberek melegszívűek. Ma sem felejtem el, azt a talpig feketébe öltözött idős nénit, aki fél oldalt ülve a szamáron, felfelé kaptatott a negyvenfokos melegben. Napszítta, ráncos arcán, végtelen
nyugalom ült. Ránk nézett, és elmosolyodott. Ez a mosoly előcsalta, ifjúkori szép vonásait. Biztosan meglátta bennünk a messziről jött turistát. Sokáig néztünk utána, szinte megbabonázott bennünket a látvány, ő pedig, hetykén, egyenes derékkal, elporoszkált. Ki tudja, él e még, de ha Krétára gondolok, a mosolya mindig eszembe jut.

Az idén is szeretnék elmenni, ha sikerül, értesíteni foglak. Köszönöm, hogy elolvastad, remélem fel tudod használni az útleírás rovatodban.

Baráti üdvözlettel: Szepi